Történelmi alakok új fényben – interjú Az Árpád fiai szerzőjével
Blogom következő vendége nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy új fényt vessen a honfoglalás utáni fél évszázad eseményeire. Az Árpád fiai című regény – és a teljes Árpád-vére sorozat – szerzője nem csupán történelmi alakokat, hanem hús-vér embereket formál meg, akiknek döntései és sorsa ma is hatással vannak ránk. Interjúnkban szó esik arról, milyen forrásokból dolgozik, hogyan kelti életre a múlt hétköznapjait, miért tartja fontosnak a hiteles ábrázolást, de azt is megtudhatjuk, milyen írói felismerések és olvasói visszajelzések formálták regényeit. Ha érdekel, hogyan lesz néhány soros történelmi utalásból izgalmas családregény, vagy miként lehet egy alternatív történelmi blogból közösségi alkotás, tarts velünk ebbe az időutazásba!
Az Árpád fiai című regényedben a honfoglalás utáni fél évszázadot új nézőpontból mutatod be. Melyik forrás vagy történelmi alak volt számodra a legnagyobb meglepetés a kutatás során, és hogyan formálta ez a regény szerkezetét vagy karaktereit?
Nem vagyok biztos abban, hogy „új nézőpont” az, amit ebben a regényben, illetve az egész Árpád-vére sorozatban megformáltam, hacsak az nem, hogy a címszereplők, főhősök ábrázolásában arra törekedtem, hogy hús-vér embernek mutassam őket, mert azok is voltak, és így lettek vezetői, formálói olyan eseményeknek, amik miatt ma is számon tartjuk őket. Az Árpád fiai olyan szempontból lehet érdekes, hogy ezt a korszakot nagyon vázlatosan, néhány kiragadott eseményből ismerik sokan, „kalandozások” kora (ami kifejezést szándékosan nem használom az egész regényben), a két nagy vereség, és Árpád után mintha egyből Gézára, Koppányra ugranánk. Pedig több generáció élt ezek között a közismert történelmi alakok között, de erről az időről kevés és áttételes forrásunk van csak, legtöbbjüknek csak a neve, az is csak rekonstruált formában. Az Árpád utáni vezéreknek a személyiségét tehát szinte a semmiből kellett megalkotnom, élővé tennem. Ismert eseményeket kapcsoltam hozzájuk (már ez is fikciós munka, mert kevés esetben tudjuk, ki hol járt) és a történtekből próbáltam formálni a személyiségüket. Nem csak számomra, hanem a visszajelzések alapján sok olvasó számára is egy izgalmas családregény lett belőle. Arra is figyelnem kellett, hogy az eredetileg megírt Koppány – a lázadó vezér című regényeben kicsúcsosodó konfliktus magvait is el kellett vetnem, a család ott egymásnak feszülő ágait megformálnom.
Meglepetés nem volt, inkább csak felismerések. Részleteiben, mármint a megismerhető részleteiben én sem ismertem ezt az időszakot a regény írása előtt és izgalmas volt az, mikor úgy éreztem, egy kirakós darabjai kerülnek a helyükre, összeáll egy logikai láncolat, ami ráillik a szereplőkre, motivációkra is. Illetve érdekesnek találtam, hogy néha egy forrás félmondatából regényre elég történet formálódik a fejemben. Így született például a Tíz lövő, tíz asszony című önálló regényem, ami az Árpád fiai idejében játszódik.
A Koppány-regényekben nagy hangsúlyt fektetsz a néprajzi részletekre és a mindennapi élet bemutatására. Milyen kutatási módszereket alkalmazol, amikor egy-egy korszak hétköznapjait szeretnéd hitelesen megjeleníteni?
A könyv az író legjobb barátja, sőt, az interneten szinte minden fent van, amire tényanyagként szükség lehet, csak fel kell tudni ismerni a források értékét, alkalmazni kell a forráskritikát, mert könnyen bele lehet szaladni olyan dolgokba, amiket tényként tálalnak, de mikor az ember próbálja visszakövetni az eredetét, nem talál történelmileg értékelhető forrást hozzá, csak azt, hogy az interneten egymásra hivatkoznak. A régi korszakokról töredékesek az ismereteink, íróként mégis egy teljesnek tűnő, élő, lélegző világot kell alkotnunk, ami a szereplők számára természetes közeg: ezért nem is kell mindent aprólékosan megmagyarázni, bemutatni. Koppány esetén régi népi mondókákat, énekeket olvastam, formálgattam, ezek néha meglepően ősi hagyománytöredékeket őriznek. A mindennapi élethez is lehet olyan forrásokat találni, ami ha nem is az akkori magyarok életéről, de hasonló életmódot folytató népekről szólnak, ezekből lehet építkezni. A vallást is így próbáltam felépíteni, megmutatva a korabeli ember gondolkodásmódját is. De mindez csak fikció, írói alkotás, nem történészi munka. Ha hitelesnek tűnik, akkor sikerült a varázslat.
A Luther-kötetekben egy ismert történelmi személyiséget igyekeztél hús-vér emberként ábrázolni. Volt-e olyan jelenet vagy élethelyzet, ahol tudatosan eltértél a történelmi forrásoktól, hogy közelebb hozd Luther Márton személyiségét a mai olvasókhoz?
Egyik írói alapelvem azt, hogy történelmi tényeket nem változtatok meg a regényeimben csak azért, hogy izgalmasabb vagy fordulatosabb legyen a cselekmény. Ezért a Luther-regényem sem éppen akcióregény, a legtöbb részében írnak, beszélgetnek, elmélkednek. Ez is lehet persze érdekes, de másféle közönséget köthet le, mint egy romantikus- vagy kalandregény, de úgy tűnik, megtalálta az olvasóit így is. Lutherről több történet ismert, mondhatni jó a marketingje, pedig nem volt egy könnyű természetű ember: igyekeztem megmutatni a szerethető és kevésbé szerethető oldalát is. Ami sokakat meglepett, illetve úgy élték meg olvasás közben, hogy eltérek a történelmi forrásoktól, az az, hogy Luther nem szögezi ki a kilencvenöt tételét a wittenbergi vártemplom kapujára, illetve nem mondja ki a császár előtt, hogy „Itt állok, másként nem tehetek.” Pedig a közhiedelemmel ellentétben mindkettő inkább legenda, mert forrásokkal nem igazolható, így szándékosan nem is emeltem be őket a regénybe.
Több művedben is fontos szerepet kap a hit, a vallás és a személyes meggyőződés. Hogyan változott a saját hitbeli látásmódod az írói pályád során, és ez hogyan tükröződik vissza a karaktereid fejlődésében?
Nem szoktam előtérbe tolni a hitbeli meggyőződésemet, de titkolni sem. Református teológián tanultam és gyakorlom is a hitemet, de nem keresztény könyveket írok. Ennek ellenére nyilván keresztényként írom a regényeimet, ami néha érdekes helyzeteket hoz, például mikor az Árpád fiaiban a szereplőim lerohannak egy kolostort és az ő szemszögükből mutatom meg, hogy szerintük miért ez a dolgok rendje. De protestánsként érdekes kihívás volt a Luther-regény első kötete is, ami az utolsó mondatáig egy katolikus regény. Itt nem volt elég a teológiai ismeret, mert a katolikus teológiát, liturgiát szerintem jobban ismerem információ szintjén, mint sok gyakorló katolikus, hanem a főszereplő bőrébe bújva az írás idejére másféle beleélés kellett. De ez az írói munka része, a saját személyes hitemet nem érinti. Persze az segít, ha az ember nyitott arra, hogy másféle gondolkodásmódot, elképzeléseket is meg akarjon érteni. Úgy tűnik, hogy sikerül hihető módon ábrázolni spirituális szereplőket, a gondolkodásmódjukat: igazából a középkori vagy reformáció korabeli szereplők mind ilyenek, egészen másféle világkép gyermekei voltak, mint mi, akik egy racionális korban élünk. Volt, hogy megkérdezték, hogy én ilyen magyar ősvalláshívő vagyok-e, mert a Koppány-regényben olyan plasztikusan jelent meg ez a téma…
A blogos, időutazásos projektjeidben szokatlan narratív technikákat használsz. Mi vonz az alternatív történetmesélési formákhoz, és tervezel-e a jövőben újabb ilyen kísérletezést akár regény, akár más műfaj keretében?
Jaj, ez az Ómagyarország-projekt, az omagyar.blog.hu, egyik legkedvesebb írói időszakom és nem csak az enyém, mert teljesen organikusan, a semmiből és egy pillanat alatt egy pezsgő, inspiráló írói csapat épült fel köré annak idején. Már lassan húsz éves a dolog, az alkotás már régen leállt, de még mindig tartjuk a kapcsolatot. 2007-ben volt egy furcsa álmom, amikor IFA teherautókkal pöfögtem csatasorba és szemben egy római légió sorakozott fel. Mikor felébredtem, azon kezdtem agyalni, hogyan történhetne meg egy ilyen eset, mert rettentő valóságosnak tűnt. Így született meg Ómagyarország, egy fiktív blog (szakszóval blogfikció :) ), ami arról szól, hogy egy viharos éjszakán tágabb lakóhelyem, Komárom-Esztergom megye egy része egy az egyben visszakerül az ókorba, a Római Köztársaság idejébe. Azután ott is marad és jön, aminek jönnie kell. Egy falusi tanárember nézőpontját kezdtem megírni, elágaztatva az akkor még írt személyes blogomból: először csak áramszünet van, utána mindenféle furcsa hírek, majd a felismerés és utána az özönvíz. Pár héttel a blog indítása után valahogy az index.hu címlapjára került (akkor még kiraktak oda blogbejegyzéseket) és nemcsak a látogatottsága lőtt ki, hanem sorban jelentkeztek ismeretlenek (illetve elsőnek egy jó barátom), hogy ők is átkerülnének az ókorba és írnák a saját életüket. Így lett (igazi) rendőrünk, aki rendőrként gondolta végig, mit élne át egy járőr az átkerülés éjszakáján és utána, (igazi) védemi-igazgatási-, távközlési-, mezőgazdász-, szakemberünk, a maffiózónk természetesen nem igazi, de nagyon hiteles, a Gyűrűk-ura fan naiv egyetemistánk a kelták közé keveredik, az anyagtudományi egyetemi kutatónk gőzgépet fejleszt és még sorolhatnám. Nem csak a történet volt izgalmas, hanem az, hogy a valótlan helyzet ellenére a realitást céloztuk meg és a szerzők között is nagyon jól működött a közös alkotás öröme, azóta is emlegetjük. Megmaradt blog szintjén, bár egy könyvet kiadtunk az első évad szerkesztett változatából, de inkább csak szerelemprojekt volt és mint ilyen, sohasem lehet tudni, lesz-e még folytatása.
Az olvasóid visszajelzései alapján melyik regényed vagy karaktered keltette a legnagyobb vitát vagy meglepetést, és volt-e olyan reakció, ami később hatással volt a következő könyved témájára vagy szemléletére?
Koppányt a legtöbben a rockopera Vikidáljával azonosítják: hát az én Koppányom nem ilyen. A más műfaj miatt sem lehet az, meg szerintem összetettebb alak is. Rá kaptam pár megjegyzést, de befolyásolni nem befolyásolt, mert ilyennek akartam megírni. Vita, legalábbis amiről tudok, nem alakult ki, bár akár alakulhatott is volna, főleg a Reformáció-trilógia két ikonikus alakjával kapcsolatban. De Luther és Kálvin esetén nagyon figyeltem arra, hogy a történelmi tények és források talaján maradjak és amit én teszek hozzá, az kitöltse a réseket, ne pedig megmásítsa, vagy akár propagandává torzítsa a megismerhető történelmet. A Kálvin-regény könyvbemutatóján mesélte a beszélgetésre meghívott egyháztörténész, hogy volt olyan jelent a regényben, amire felkapta a fejét, hogy „ne ez már azért…”, de mikor utánanézett, rájött, hogy mégis. Szóval lehet, ezért is nem jöttek eddig a viták, bár személy szerint kíváncsi lennék, mármint jó érvelő, együtt gondolkodó vitára. Az olvasók visszajelzéseit persze mindig átgondolom és biztos hatnak is, de ez egy természetes folyamat.
A szerző könyveit itt tudod beszerezni.
Elérhetségei:
