Gabriella Eld sötét és mágikus fantasyvilágai a magyar folklór mélyéből táplálkoznak, miközben saját, markáns szabályrendszerük szerint lélegeznek. A Félhold Társaság testamentuma és a Holt szemek és színarany nem csupán történetek, hanem gondosan felépített világok, ahol a babonák hétköznapi valósággá válnak. Az írónővel a világépítésről, karakteralkotásról és az ösztönös írás mögött rejlő fegyelmezett alkotói folyamatról beszélgettünk.

A Félhold Társaság testamentuma a magyar fantasy hagyományokhoz képest is különleges világot teremt. Milyen kutatási vagy világépítési folyamat előzte meg a regény megírását, és volt-e olyan történelmi vagy kortárs esemény, amely közvetlenül inspirált?

Minden finomkodás és túlzás nélkül rengeteg világépítési folyamat előzte meg a megírást. Először is összegyűjtöttem egy szekéraljnyi babonát, babonás mondást, amelyet ismerek. Például azokat, amiket napi szinten emlegetünk, de lehet, észre se vesszük őket (pl. lekopogom), úgy beleivódtak már a hétköznapokba. Emellett nagyon érdekel a magyar nyelv maga, így belemerültem a nyelvrokonaink kutatásába, ami újabb érdekes babonákhoz és hitvallásokhoz vezetett. Óriási inspirációt merítettem a Hanti-Manszijszki terület babonáiból. Az írás alatt bibliám lett Krúdy Álmoskönyve, Varga János Babonák könyve című műve és egy ponton Schmidt Éva munkássága is.

Létező események nem inspiráltak, ez a fantasy szépsége számomra, viszont a világépítési munkálatok egy 4-es metróéval vetekedtek. :D

A Holt szemek és színarany sötét, babonákkal átszőtt környezetében a karakterek motivációi gyakran a túlélés és a múlt titkainak feltárása körül forognak. Hogyan alakítottad ki a főszereplők erkölcsi dilemmáit, és mennyire hagytad, hogy a történet írás közben önálló irányt vegyen?

Szeretem, amikor a történetnek el lehet engedni a kezét és csak írni érzésből, azonban sem a Holt szemek, sem a Félhold nem ilyen regények. A világnak kemény szabályai vannak így ahhoz, hogy végig logikus maradjak, és a hű a "mágiarendszeréhez", egy percig se csaponghattam. A fegyelmezett munka nehéz volt az intuitív írással töltött évek alatt a Bagolyváros sorozat közben, azonban mindenképpen sok új dolgot tanított.

Ha a történet maga és a sztoriszálak kidolgozása szigorú munka is volt, a karakteralkotás abszolút szabad. Nekem mindig a karakterek a legérdekesebbek, így szívemet-lelkemet beleraktam mindnyájukba. Nem a sztorihoz írom őket, sőt, sokszor önálló egyénekként léteznek a fejemben, hát csak beleollóztam a karaktereiket a történetbe.

A Holt szemek és színarany világában a babonák és a természetfeletti elemek szinte hétköznapi realitásként jelennek meg. Milyen folklórból vagy személyes élményből merítettél, amikor ezeket a motívumokat a regénybe szőtted?

Lásd, az első pontban :D

"Vidéken" felnőni is hatalmas áldás volt ilyen szempontból, hisz ragadtak rám a babonák, szólások, közmondások, legendák, olykor rémtörténetek, amiknek jó hasznát vettem a regény világának megalkotásánál.

A regényeidben gyakran jelennek meg kívülálló, a társadalom peremén mozgó női karakterek. Tudatosan keresed ezeket a nézőpontokat, vagy az alkotói folyamat során formálódnak így a szereplőid?

Ez egy középkori fantasy, ahol tartom magam a világ szigorú szabályaihoz, de azért teremtek magamnak kiskapukat is. Ha olyan nőkről írnék, akik ebben a világban jól élnek, vagy társadalmilag elfogadott szerepet töltenek be, akkor olyan hölgyekről írnék, akik főznek, mosnak, takarítanak és halomra szülik a gyerekeket. Igyekszem olyan karaktereket megformálni, akikkel tudok azonosulni, tudom őket szeretni, így egy percig sem terveztem elnyomott nőket helyezni főbb szerepekbe. Szeretem Sutan, Taexas és Ioanna önállóságát, a saját maguknak (vérrel-verítékkel) kitaposott utakat és a különbséget, amit teremtenek ebben a furcsa világban.

A Félhold Társaság testamentuma és a Holt szemek és színarany is sötét, komplex világokat mutat be, de más-más hangulattal és tematikával. Mennyire szoktál előre tervezni a regényeid szerkezetét, és mennyi teret hagysz a spontaneitásnak az írás során?

Ezek grammra kimért sztorik. Az elején nagy vonalakban tudom csak, mit szeretnék kihozni belőle, egy kezdő - és egy végpontot határozok csak meg. A negyedénél már tudom, mi lesz a felénél, a felénél már jelenetről-jelenetre megvan az út a végéig. A babonás regények tengerén nincs sodródás. :D 

A Legendák a Bagolyvárosból és az Ikercsavar krónikák után milyen új témákat, műfaji vagy szerkezeti kísérleteket szeretnél kipróbálni a következő regényeidben? Van olyan ötlet, amitől különösen izgatott vagy, de még nem merted megvalósítani?

Nem igazán tudok ilyen ötletet mondani egyelőre. Elkezdtem egy nagybetűs romantikus regényt, amit be is szeretnék fejezni (alapszabályom, hogy mindent befejezek, amit elkezdtem), azonban a babonás világban még sok történet van, amit elmesélnék. Egyelőre biztosan elviszem az olvasókat keletre, majd délre, aztán meglátjuk, mihez kezdek. :)

Ha felkeltette az érdeklődéseteket az interjú, az alábbi linken tudjátok megvásárolni legújabb könyveit.

Instagram

Facebook

Patreon

(A szerző által készített illusztrációk felhasználásához a szerző hozzájárult. Az eredeti posztokat, elérítek a képre kattintva is).

Merülj el Bíró Szabolcs világában, ahol a történelem nem csupán uralkodók döntésein, hanem a hétköznapi emberek sorsán keresztül is megelevenedik! Az interjúban a szerző mesél arról, hogyan teremti meg az egyensúlyt a tróntermek és a kocsmák világa között, miként szövi össze a mítoszt a valósággal, és hogyan kelnek életre erős női karakterei. Megtudhatod, milyen kutatási módszerekkel idézi meg a középkor hangulatát, és hogyan formálja át írói eszköztárát, amikor ifjúsági vagy felnőtt regényt ír. Ha kíváncsi vagy, milyen titkokat rejt a történelmi regényírás, és milyen új korszakokat fedezne fel a jövőben, ezt az interjút nem érdemes kihagyni!

Az Anjouk-sorozatban az uralkodói döntések és a hétköznapi emberek sorsa egyaránt hangsúlyos. Hogyan alakítod ki azt az egyensúlyt, hogy mindkét nézőpont hitelesen és izgalmasan jelenjen meg a regényeidben?

Számomra a történelem nem kizárólag a nagy királyok és hadvezérek döntéseiről szól. Bár kétségtelen, hogy nélkülük nem lennének sorsfordító események, egy korszak teljes képe nem rajzolódhat ki a hétköznapi emberek nélkül. Az olvasó gyakran rajtuk keresztül tud leginkább kapcsolódni a múlthoz, hiszen a mindennapi küzdelmek, a szerelem, a félelem vagy épp az igazságkeresés univerzális élmények. Íróként az a feladatom, hogy mindkét szinten – a trónterem magasságában és a kocsma füstjében – hitelesen, átélhetően meséljek. Ha jól működik a kettő közötti váltás, akkor a történet egésze is élőbbé válik.

A Ragnarök című regényedben a viking mitológia és a történelmi valóság keveredik. Mi volt a legnagyobb kihívás ebben a műfaji és tematikai váltásban, és melyik óskandináv motívum vagy karakter áll hozzád a legközelebb?

A legnagyobb kihívás az volt, hogy úgy szőjek össze mítoszt és történelmet a teljes mértékben a fantáziám szülte cselekménnyel, hogy egyik se veszítse el az erejét. Az óészaki világban a mítosz nem csupán mese volt, hanem a valóság egy másik rétege. Íróként izgalmas volt ezt a két szintet párhuzamosan kezelni, a valós eseményeket mitologikus keretbe helyezni anélkül, hogy az hiteltelenné válna. Ami a motívumokat illeti: mindig is vonzott az istenek végzete, a regény címét is adó Ragnarök – a világharc, ahol minden elpusztul, hogy valami új szülessen. Ez nem feltétlenül a világ végét jelenti, hanem egyfajta ciklikus megújulást, ami szerintem íróként is mélyen inspiráló.

A regényeidben gyakran jelennek meg erős női karakterek, akik aktívan alakítják a történelmet. Tudatosan törekszel arra, hogy a középkori női szerepeket árnyaltabban mutasd be, vagy ezek a karakterek írás közben formálódnak önállóan?

Részben tudatos törekvés, részben pedig a történet organikus fejlődésének eredménye. Az írói kutatómunkám során világossá vált, hogy a középkori női szerepek sokkal árnyaltabbak voltak, mint amit a sztereotípiák sugallnak. Nemcsak feleségek és anyák voltak, hanem örökösök, diplomaták, háttérből irányítók, vagy éppen lázadók. Engem pedig mindig az érdekel, mi rejlik a látszat mögött – legyen szó nőkről vagy férfiakról, királyokról vagy szolgákról. Azt hiszem, még mindig kevés női szereplőm van a regényeimben, de mindig igyekszem, hogy a női karakterek ne csak színtelen mellékszereplők legyenek – ez nemcsak a mai olvasók, hanem a múlt iránt is tisztességes hozzáállás. Ugyanakkor ezek a nők írás közben nagyon gyorsan elkezdenek „önálló életet” élni. Amint egy karakter hiteles és emberi, akkor nem lehet beszorítani egyetlen középkori szerepsémába – ami persze ugyanígy igaz a férfiakra is.

A történelmi hitelesség mellett a regényeidben fontos a hangulatteremtés is. Milyen eszközökkel, kutatási módszerekkel dolgozol, hogy a korszak atmoszférája ennyire érzékletesen jelenjen meg az olvasó előtt?

A hitelesség számomra nem csak adatok kérdése. Úgy is mondhatnám: a történelmi regény nem csak adatokról szól. Illatokról, fényekről, textúrákról, arról, milyen egy harci ló szaga, vagy mit érez egy katona közvetlenül a csata előtt. Sokféle forrást használok: krónikákat, oklevélfordításokat, régészeti tanulmányokat, doktori disszertációkat, gasztronómiai cikkeket, ruházati leírásokat, és persze a korral foglalkozó legnagyobb magyar szaktekintélyek munkáit. De legalább ennyit merítek a képzeletemből is: a kőkemény tények és az írói álmodozás, valóság és fikció megfelelő mértékű elegyéből áll össze a történelmi regény – a legtudathasadásosabb irodalmi műfaj. Az atmoszféra a részletekben rejlik: egy korty bor, egy kopott címer, egy hallgatag pillantás, és sok-sok színesítő, a kor miliőjét mélyítő mellékszereplő – ezekkel lehet igazán életre kelteni a múltat. De ha őszinte akarok lenni, tulajdonképpen fogalmam sincs, hogyan csinálom. Annyira felkészülök az adott megírandó regényre, amennyire csak lehetséges, aztán jöhet a lubickolás. Alkotóként valahogy a természetes közegemmé vált az érett középkor. Számomra ez nem pusztán munka vagy feladat, jóval több annál. A történelem él és mozog bennem.

Az ifjúsági- és mesekönyveidben más típusú történetmesélésre van szükség, mint a nagyívű történelmi regényekben. Milyen új kihívásokat jelentett számodra ez a váltás, és van-e olyan tapasztalat, amit visszahoztál a felnőtt regényeidbe?

A mesék és ifjúsági történetek írása valójában olyan, mint egy adott hangszeren más hangnemben játszani ugyanazt a dallamot. A hangsúly eltolódik, a forma egyszerűbb, de az érzelem és a szándék ugyanúgy ott van. A kihívás számomra az volt mind az Elveszett csillagok, mind pedig a sárkányos meséim esetében, hogy miként lehet egy történetet úgy elmesélni, hogy az a fiatalabb olvasókat is megszólítsa anélkül, hogy alábecsülném őket. Az Elveszett csillagok esetében ez végül olyannyira jól működött, hogy időnként el is felejtettem, hogy ifjúsági regényt írok. A letisztultságot és az érzelmi közvetlenséget ugyanígy belehelyezem a történelmi regényeimbe is. Nem merném kijelenteni, hogy ezeket „visszahoztam” beléjük, mert szerintem mindig is jelen voltak: ugyanazzal a folyamatosan bővülő írói eszköztárral dolgozom bármelyik történetemen, műfajtól és célközönségtől függetlenül. A cél végső soron mindig ugyanaz: megírni egy jó történetet, és így kapcsolatot teremteni az olvasóval.

A pályád során többször is visszatértél egy-egy témához vagy korszakhoz, de közben új műfajokat is kipróbáltál. Van-e olyan történelmi időszak vagy téma, amelyhez még nem nyúltál, de a jövőben szívesen feldolgoznád egy regényben?

Igen, nagyon vonz a 13. század, amelynek egyes elemei már érintőlegesen megjelentek az eddigi regényeimben is, de szeretném egyszer alaposan körbejárni. Különösen érdekel az Anjou-ház eredete – hogyan lett egy francia hercegi családból jelentős európai dinasztia, és milyen politikai, vallási, személyes szálak vezettek a magyar trónhoz. Emellett régóta foglalkoztat a keresztes hadjáratok témaköre: az idealizmus és brutalitás furcsa keveréke, a vallási elhivatottság és emberi dráma egyaránt izgalmas alapanyag lehet egy regényhez. Úgy érzem, ezekben a témákban még sok a kibontatlan történet.

A szerző könyveit itt tudjátok megvásárolni.

Ezeken a platformokon érhetitek el:

Szerzői weboldal

Blogja

Moly.hu

Facebook

Instagram

Youtube

Anjouk mercheket itt tudsz vásárolni

Ha érdekel, hogyan kapcsolódik össze zene, mítosz és írás, olvasd el az interjút!

szerzői megjegyzés: Először is, szeretném megköszönni az interjú felkérést, és örülök, hogy válaszolhatok a kérdéseidre. Rögtön egy bocsánatkéréssel kell kezdenem, hogy ilyen sok zenét, zeneművet jelöltem meg a válaszaimban, de számomra az írás és a zene nagyon szoros kapcsolatban áll. Hogy továbbmenjek, amikor írok én nem egyszerűen a sorokat „vetem papírra”, hanem a regény/novella film verziója fut a lelki szemeim előtt képpel, hanggal és persze zenével… 😊

Több regényedben is hangsúlyos a hadsereg, a katonaság, vagy a biztonságtechnika világa. Volt olyan konkrét élettapasztalatod vagy munkahelyi élményed, amely egy-egy karakter vagy jelenet megszületését közvetlenül inspirálta?

Az élettapasztalatom nem kapcsolódik kifejezetten egyik karakteremhez/jelenetemhez sem, legalábbis, nem konkrétan. A legtöbb helyen ahol dolgoztam titoktartási nyilatkozatot kellett aláírnom, úgyhogy azokat az élményeket nem igazán osztom meg a könyveimben. Inkább arról ejtenék szót, hogy láttam, átéltem miként élik meg egyesek az átlagemberek számára nem annyira ismert, akár ijesztőnek is mondható szituációkat, hogyan reagálnak rájuk. Mert ugye, van, aki pánikba esik, van akit megkeményít, és akad, aki (fanyar) humorral veszi az akadályt. Bocsánat, ha most kicsit elkalandozok, de ha már ihletről esett szó elmondanám, hogy érdekes módon számomra a legfőbb inspiráció a zene. Hadd említsek pár példát: A kard és feszület című regényemet Globus – Preliator című műve ihlette. Vagy a Valkyrie című novellámat (Mítoszok ködében c. novelláskötet) a Miracle of Sound- Valhalla calling inspirálta. Talán furcsának tartod majd, de mindkét zenemű olyan hatással volt rám, hogy „Hol a kardom, hol a pajzsom? Ha kerestek a harctéren megtaláltok!!”. Hogy ne csak csatával kapcsolatos esetet említsek: Az utolsó angyal novellámat (Fent és lent c. novelláskötet.) Lucy Thomas - Hallelujah című dala keltette életre bennem. Egyébként sokszor említem is a műveimben a zenét (linkekkel), mint például a Férfiszemmel novelláskötetem novelláiban, vagy A látogató címet viselő novellám (A csillagok dala c. kötet) amiben egy idegen faj tábornoka rádöbben, hogy a hozzájuk képest primitívnek mondható emberi faj legnagyobb fegyvere a zene: (Celine Dion – Ave Maria)

A Csillaghatárban két teljesen eltérő társadalom él egymás mellett – egy középkorias fantasy-világ és egy fejlett, csillagjáró civilizáció. Milyen elvek szerint építetted fel ezt a kettős világot, és milyen üzenetet szerettél volna átadni az olvasónak ezzel a kontraszttal?

Bevallom, nem tartozom a mindent előre megtervező szerzők körébe, éppen ellenkezőleg. Legjobb esetben is csupán egy igencsak részleges alapötlettel a fejemben ülök le írni. Valahogy úgy, ahogy Zsákos Bilbó is mondta Tolkien regényében: "Veszélyes dolog kilépni az ajtón, Frodó. Csak rálépsz az útra, és ha nem tartod féken a lábadat, már el is sodródtál, ki tudja, hová." Nem tervezek, nincsenek „elvek”, csupán az ihlet és némi elképzelés, hogy merre induljak el a művel. A többit menet (írás) közben találom ki. A Csillaghatár című regényemben mindössze azt tartottam szem előtt, hogy az egymást követő eseményekkel lépésről lépésre feltárjam, miként kapcsolódik egymáshoz a két teljesen különböző civilizáció. Úgy hiszem, a regény üzenete majd’ minden olvasó számára kicsit vagy éppen nagyon más. Fel lehet fogni egy könnyed, vasárnap délutánra való sci-fi/fantasy műnek, de ugyanakkor rámutat arra is, hogy milyen könnyű az embereket manipulálni és irányítani, akár eszmei (vallások, ideológiák, dogmák) akár fizikai (katonai szigor, a nagy cégek könyörtelen profitéhsége) módszerekkel. Az emberiség nem hazudtolja meg önmagát, amit tett a múltban, azt teszi a jövőben is. Gondolj csak bele, amikor megérkeztek az európai hódítók egy-egy új kontinensre szinte azonnal fegyverrel, vallással és kizsákmányoló kereskedelemmel igyekeztek elnyomni, kordában tartani az őslakosokat. Sokezer év alatt sem változott ez a dolog, ugyan miért lenne másképp a jövőben? 

Regényeidben gyakran jelenik meg a humor vagy az irónia, még a komolyabb témák mellett is. Tudatosan keresed az egyensúlyt a szórakoztatás és a mondanivaló között, vagy ez az írás közben alakul ki?

Nálam a humor, a szarkazmus és az irónia ösztönös dolog. Világ életemben mindig is amolyan „ökörködő hülyegyerek” voltam, és úgy tűnik, soha nem nőttem ki belőle teljesen. Szerintem, a humor az egyik legjobb módszer, hogy bevonjuk az olvasót a műbe, ha a zsáner, a sztori és a stílus is passzol hozzá. Hiszem, hogy a jó helyen és módon alkalmazott humor azon túl, hogy szórakoztat, megerősítheti a mondanivalót. Egy-egy jó poénra könnyű emlékezni.

Volt már rá példa, hogy bekezdéseket, féloldalnyi szöveget kellett utólag átírnom, mert úgy éreztem, túl poénos vagy éppen túl komor lett. Egyszóval, igen, minden művemben törekszem az egyensúlyra, habár erre is akad ellenpélda. A Szindikátus sorozat (A farmer, Az áruló, A vakáció) például kifejezetten vidám sci-fi kalandregény/űropera célzattal íródott, kerülve minden komolyabb témát. Remélem, az olvasóim is így látják, különben bajban leszek…

Több művedben is visszaköszönnek mitikus, folklórból ismert lények (például a Wendigo). Hogyan választod ki, melyik legendát vagy mítoszt dolgozod fel, és volt-e olyan, amelynek kutatása közben egészen új értelmezésre bukkantál?

A mítoszok, legendák témaköre az egyik kedvencem, különösen a kelta és az északi gyökerekkel rendelkezők. A Wendigo egy kicsit rendhagyó, mert azzal a regénnyel kifejezetten egy olyan mitikus teremtményt céloztam meg, amelyik a magyar olvasók számára kevésbé ismert. A regény írása során bizony néha vért izzadtam, mert olyan időszakba és területre nyúltam (Kanada az első világháború idején) amiről gyakorlatilag semmit sem tudtam. Plusz ugye, maga a wendigo (vagy másként windigo) alakja… Ahány (indián) törzs, annyiféle többé-kevésbé különböző verziót találtam. Néha már azon voltam, hogy keresek egy Ojibwe (indián) weboldalt/szervezetet és a segítségüket kérem. Átkoztam is magam kegyetlenül, de úgy voltam vele, ha már belekezdtem a z írásba, akkor be is fejezem! Az igazat megvallva, minden egyes (mitikus jellegű) írásomat jelentős kutatás előzi meg. Sokszor még az írást is felfüggesztem, hogy további részleteket találjak, vagy tisztázzam az időközben felmerült kételyeimet, ugyanis nem szeretném, hogy az olvasók a fejemhez vágják: hülyeségeket irkálok. Ahogy azt már említettem, legtöbbször a zene segít, hogy melyik éra, melyik nép legendái kerüljenek a palettámra. Ismét hoznék pár példát, ha még nem unod.  A Szarvaslány legendája (A valóságon túl c. kötetben) a Ly O Lay Ale Loya (Circle Dance) ~ Native Song ihlette. Nemrégen kaptam egy megkeresést, hogy írnék-e egy urban fantasy novellát. Igent mondtam rá, és egy kelta (ír) témájú művet küldtem válaszul, amit a Celtic Woman - Tír na nÓg című száma inspirált.  Amúgy, igen, volt olyan, amikor kutatás közben felszaladt a szemöldököm a homlokomon. Például nem tudtam, hogy a banshee/bean sídhe (Ír folklór) avagy szabad fordításban „sikítószellem”, nem helyhez vagy tárgyhoz kötődik, hanem egy-egy családhoz, és nem feltétlenül az a dolga, hogy halálra ijessze az embert. Vagy azt sem tudtam, hogy a selkie/maighdeann-mhara (Skót folklór) szabad fordításban „fókatündér” és nem azonos az általunk ismert sellővel. Mindkét eset a Valóságon túl c. kötetem novellái kapcsán bukkant felszínre. Vagy, ahogy azt sem tudtam, hogy a skorpióembereket (girtablullû) az ősi mezopotámiai Tiamat tengeristennő hívta életre és harcba, amikor Marduk, a viharisten megölte Apsut, a folyók és tavak istenét, aki Tiamat kedvese volt. (Mítoszok ködében kötet – Régi istenek c. novella)

Az e-könyves terjesztés mellett döntöttél, és barátságos áron kínálod a műveidet. Hogyan látod az önálló, digitális publikálás jövőjét, és milyen visszajelzéseket kapsz az olvasóidtól ezzel a stratégiával kapcsolatban?

Az ekönyv számomra egyszerűbb és elérhetőbb megjelenési forma. Sajnos, Új Zélandról intézni az otthoni nyomtatást, terjesztést, tárolást stb. kissé nehézkes. Nem lehetetlen, de én írni szeretek, és nem kiadóknak könyörögni. Jelenleg a Helma kiadó jóvoltából és jóindulatának köszönhetően akad pár könyvem, amit meg lehet náluk rendelni, de nagyjából ennyi a nyomtatott publikációm. Álszerénység nélkül mondom: nem tartom magam kifejezetten jó írónak. Valahol a középmezőnyben muzsikálok, ez pedig, különösen a megfelelő otthoni kapcsolatok nélkül, erősen lecsökkenti a klasszikus publikálás esélyeit. Sokan visszajeleztek, és sajnálják, hogy nem jelennek meg nyomtatásban a műveim. Hidd el, valahol én is így érzem. Viszont, látom a jó oldalát is, amivel vigasztalom magam: elektronikus formában a világ bármely részéről elérhetők a műveim. Amúgy a digitális és hagyományos publikálást én úgy látom, mint a porszívó és a partvis viszonyát. A legtöbb háztartásban mindkettő megtalálható, és mindkettőnek megvan a maga feladata és jól megférnek egymással. A gond ott kezdődik, amikor a partvis közel ugyanannyiba kerül, mint a porszívó, de ez már üzletpolitika, amibe nem akarok belemerülni. Ami a barátságos árat illeti: nem a pénzért írok. Az az átlagosan két-háromszáz forint, amibe egy-egy művem kerül, az csupán egyfajta becsületpénz, amivel az olvasó a műre fordított időmet honorálja. Ahogy a mondás is tartja: „Csak hogy legyen neve annak a gyereknek…”

Rendszeresen váltogatsz zsánereket – sci-fi, fantasy, thriller, horror –, sőt, álnéven is publikáltál. Milyen alkotói szabadságot ad neked a műfaji kísérletezés, és van-e olyan zsáner vagy téma, amelyet még nem próbáltál, de szívesen kipróbálnál a jövőben?

A zsánerek, amikben írok kötetlenségük miatt már önmagukban is nagy szabadságot adnak, de rájöttem, hogy szeretek kevert zsánerben írni, mert ott aztán tényleg szabad teret kaphat a fantázia. Hogy említsek párat: A tizedik démon: sci-fi és fantasy keverék, mert ugye mit keres egy emberi testet öltött démon egy távoli, idegen civilizáció bolygóján? Vagy az Egy az Isten: fantasy western egy kis horrorral fűszerezve, amiben egy angyalvadász démon a vadnyugatra utazik, hogy kivizsgáljon egy furcsa, mágikusnak tűnő esetet. A lehetőségek tárháza nyílik meg az író előtt, amikor két (vagy akár több) zsánert vegyít és csupán a szerző tehetségén, kitartásán múlik, hogy mennyire lesz képes kiaknázni a lehetőséget.

Csak azokat a műveket publikáltam írói álnév alatt, amik abszolút távol esnek a tőlem megszokott zsánerektől. Nem akarom összezavarni az olvasókat, akik például sci-fit szeretnének tőlem olvasni, erre kapnak egy romantikus művet… (Ez itt a vigyorgás helye.) Ahelyett, hogy felsorolnám, milyen zsánerben próbálnám ki magam, inkább azt mondom, amiben szinte biztos, hogy nem fogok írni:

Krimi. Valahogy nagyon távol áll tőlem, mert túl logikus, túl sok figyelmet igényel. Elég egyetlen kifelejtett részlet és a gyakorlott olvasó máris csóválja a fejét, aztán megy a kétcsillagos értékelés a műre.

Romantikus, főleg a dark-romance. Egy-egy novella erejéig még talán, de, hogy egy teljes regényt írjak? Nem hiszem, hogy képes lennék rá. Na, jó, egy romantikus jellegű naplóregyényt publikáltam álnév alatt, de azt sem merném kifejezetten romantikusnak titulálni.

Hard sci-fi és High Fantasy. Az első számomra túl elvont, sokszor túl filozofikus avagy túl műszaki. Ehhez az (al)zsánerhez speciális agy kell, én viszont túlságosan is két lábbal állok a földön. A másodikkal pedig az a bajom, hogy sokszor már pár oldal elolvasása után feladom, mert (tisztelet a kivételnek) nem tudok mit kezdeni a hetvenkilenc kimondhatatlan nevű szereplővel, helyszínnel és a tucatnyi szálon futó-gubancolódó cselekménnyel.

Történelmi. Egyetlen egy történelmi kalandregényt írtam (Kard és feszület), és bár úgy érzem, nem sikerült rosszul, de rettentő sok kutatómunkát igényelt. Talán, ha lenne elegendő szabadidőm, írnék többet is. A történelmi művek átka, hogy alaposan utána kell nézni minden adatnak, különben a hozzáértő olvasók azonnal kiszúrják a hibákat. Érdekesség, hogy ugyanakkor nagyon szeretem ezt a zsánert olvasni. Minél régebben játszódik, annál inkább.  A milétoszi hajós, Az írnok és a fáraó, Búvár Kund, A koppányi aga testamentuma stb. mind örök kedvenceim.

Itt tudjátok beszerezni a könyveit.

Az alábbi platformokon találjátok meg:

Szerzői weboldal

Moly.hu

Facebook

A Csillagom című fantasy-regény szerzőjével készült interjúnkban a történet születésének kulisszatitkai, a világépítés inspirációi és az alkotói folyamat sokszínűsége kerülnek fókuszba. A beszélgetés során szó esik spiritualitásról, művészeti hatásokról, az írói névválasztásról, valamint arról is, milyen irányba halad a regény folytatása. Az alábbiakban hat izgalmas kérdésre adott személyes válaszait olvashatjátok.

1. A Csillagom világában a spiritualitás és a szkepticizmus folyamatosan ütközik egymással. Tudatosan törekedtél arra, hogy ezt az ellentétet végig fenntartsd a történetben, vagy a karakterek fejlődése közben alakult ki ez a kettősség?

Abszolút megközelítés kérdése. Valójában kevés a szkepticizmus a könyvben, mert ez egy fantasy, és az ilyen regényekben szinte bármi megtörténhet. Anna, a főszereplő, egy igazi naiv, csodaváró lélek, aki elutasítás helyett inkább gyermeki kíváncsisággal fordul a spiritualitás és a varázslat felé. Az olvasó szkepticizmusától függ, hogy hol a határ a valóság és a fantázia között, ami teljes mértékben egyénfüggő. Az én meggyőződésemet pedig fedje jótékony homály. 🙂

2. A regényben a helyszínek és tájnevek egyediek, sokszor szinte mitikus hangulatot árasztanak. Volt olyan konkrét földrajzi vagy kulturális inspiráció, amelyet beépítettél a világépítés során, vagy teljesen saját képzeletből dolgoztál?

A magyar településnevek ihlették a regényben található világ helyszíneinek neveit, de egy az egyben semmit nem emeltem át, inkább saját kútfőből igyekeztem elnevezni a helyeket. Aztán persze előfordulhat, hogy véletlenül mégis alkottam valami olyasmit, amit már őseink is kitaláltak előttem. Persze a világunk nagy hatással volt rám, van olyan hely, ami kicsit hollandos, van ami kicsit olaszos, meg van, ami kicsit japános, de semmi sem pont ugyanaz vagy ugyanolyan, mint a mi közmegegyezéses valóságunkban.

3. A Csillagom főhősének útja során többször szembesülünk azzal, hogy mit jelent valójában a valóság és a fantázia határa. Mennyire tartod fontosnak, hogy az olvasó maga döntse el, mi igaz a történetben, és mennyire akartad vezetni ebben az értelmezésben?

Nem szeretnék semmit az olvasók szájába rágni. De érdemes fejben tartani, hogy nemcsak a külvilág hat ránk, hanem mi magunk is hatunk a külvilágra. A fantázia éppúgy a valóság része, mint egy pohár az asztalon, és minden kitalált történet hatással van a szpichénkre, a pszichénk pedig hatással van a valóságészlelésünkre és -értelmezésünkre. Ez nem csak a spiritualitáshoz való hozzáállást határozza meg, hanem mindent, amit tapasztalunk, legyen az egy könyv által elmesélt történet, egy személy viselkedése, egy dal vagy madárcsiripelés. A minősítés, elfogadás, ragaszkodás vagy elutasítás mindig az egyéntől függ. Nekem legalábbis ez a tapasztalatom. Hosszas, terápiás jellegű munkával, ahogy mi változunk, megváltozik a saját valóságunk is.

4. A Csillagom folytatásával kapcsolatban: jelenleg milyen irányban gondolkodsz, tervezel-e újabb hangsúlyokat vagy műfaji elemeket beemelni, esetleg új karakterek nézőpontjából is bemutatni a világot?

Igen, történik egy kis nézőpontváltás, ezúttal Salim fejébe láthatunk bele, akire rengeteg olvasó nagyon kíváncsi. De azért Annát is visszakapjuk kicsit, mert őszintén, nagyon hiányzott. Nagy hangsúlyt kap a történetben az árnyékmunka és a traumákkal való szembenézés, emellett a spiritualitás mélyebb medencéjébe is fejest ugrunk. Az olvasó már nemcsak az intuíció működésébe és a fizikai világ manipulálásába kaphat betekintést, hanem a révülés, a szubtilis valóságok és a sztori megtapasztalása is megjelenik majd.

5. Több művészeti ágban is kipróbáltad magad, a zenétől a rajzig. Volt olyan pillanat, amikor ezek a területek közvetlenül hatottak az írásodra, például egy dallam vagy egy vizuális élmény formálta egy jelenet hangulatát vagy szerkezetét?

Sosem bírtam megmaradni egyetlen tevékenységnél, mindig ki kell próbálnom valami újat. Most már azt is tudom, hogy ezt az ADHD-nak köszönhetem. Bizonyos szempontból lehet, hogy ez hátrány, de az sem kizárt, hogy segít az élet igazi mélységének megtapasztalásában. Ezért is csinálok mindenfélét, kezdek bele újabb és újabb projektekbe, hagyom, hogy vigyen a flow, és ezek természetesen hatnak is egymásra. Az írásaimban megjelennek a saját tapasztalataim. A hegyeket én is gyakran jártam, a zenék segítenek a hangulatteremtésben, és például a tanulókéziratomban van egy lány, aki varr, egy másik, aki rajzol, és megjelenik egy csapat zenész is.

6. Az írói álneved választásában tudatosan törekedtél a nemzetközi hangzásra. Mennyire érzed, hogy ez befolyásolja az olvasói elvárásokat vagy a könyved fogadtatását, és tervezed-e, hogy más zsánerekben, akár más néven is publikálsz a jövőben?

A névválasztás nem tudatos. Inkább - habár folyamatosan változom - önazonos. A Lione nevet még tinédzser koromban találtam ki, a Stanislav pedig édesanyám leánykori neve. Nem tudom, mit hoz a jövő, mihez lesz kedvem. Egyelőre a polgári nevemet használom a hivatalos ügyekhez, civil dolgokhoz, a választott nevem pedig a kreatív alkotó énemet jelképezi. Mondhatni, szimbolikusan ők a bal és a jobb agyféltekiém. Szóval fogalmam sincs, befolyásol-e ez bármit is az olvasókban. Ha épp a nevem miatt nem veszik le a polcról a könyvemet, nem is biztos, hogy ők az én célcsoportom. Nyitott, kíváncsi, felfedező kedvű, elfogadó és empatikus emberekkel szeretnék kapcsolódni, akik már túlléptek a dogmák béklyóin. A másik zsáner, ami közel áll hozzám, a sci-fi. Már írtam egy-egy novellát ebben a zsánerben is, a Wattpadon elolvasható a legtöbb írásom, amit fel merek vállalni. 🙂

Innen szerezhetitek be a könyvet.

Itt érhetitek el a szerzőt:

Moly.hu

Facebook

Instagram

Tiktok

Blogom következő vendége nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy új fényt vessen a honfoglalás utáni fél évszázad eseményeire. Az Árpád fiai című regény – és a teljes Árpád-vére sorozat – szerzője nem csupán történelmi alakokat, hanem hús-vér embereket formál meg, akiknek döntései és sorsa ma is hatással vannak ránk. Interjúnkban szó esik arról, milyen forrásokból dolgozik, hogyan kelti életre a múlt hétköznapjait, miért tartja fontosnak a hiteles ábrázolást, de azt is megtudhatjuk, milyen írói felismerések és olvasói visszajelzések formálták regényeit. Ha érdekel, hogyan lesz néhány soros történelmi utalásból izgalmas családregény, vagy miként lehet egy alternatív történelmi blogból közösségi alkotás, tarts velünk ebbe az időutazásba!

Az Árpád fiai című regényedben a honfoglalás utáni fél évszázadot új nézőpontból mutatod be. Melyik forrás vagy történelmi alak volt számodra a legnagyobb meglepetés a kutatás során, és hogyan formálta ez a regény szerkezetét vagy karaktereit?

Nem vagyok biztos abban, hogy „új nézőpont” az, amit ebben a regényben, illetve az egész Árpád-vére sorozatban megformáltam, hacsak az nem, hogy a címszereplők, főhősök ábrázolásában arra törekedtem, hogy hús-vér embernek mutassam őket, mert azok is voltak, és így lettek vezetői, formálói olyan eseményeknek, amik miatt ma is számon tartjuk őket. Az Árpád fiai olyan szempontból lehet érdekes, hogy ezt a korszakot nagyon vázlatosan, néhány kiragadott eseményből ismerik sokan, „kalandozások” kora (ami kifejezést szándékosan nem használom az egész regényben), a két nagy vereség, és Árpád után mintha egyből Gézára, Koppányra ugranánk. Pedig több generáció élt ezek között a közismert történelmi alakok között, de erről az időről kevés és áttételes forrásunk van csak, legtöbbjüknek csak a neve, az is csak rekonstruált formában. Az Árpád utáni vezéreknek a személyiségét tehát szinte a semmiből kellett megalkotnom, élővé tennem. Ismert eseményeket kapcsoltam hozzájuk (már ez is fikciós munka, mert kevés esetben tudjuk, ki hol járt) és a történtekből próbáltam formálni a személyiségüket. Nem csak számomra, hanem a visszajelzések alapján sok olvasó számára is egy izgalmas családregény lett belőle. Arra is figyelnem kellett, hogy az eredetileg megírt Koppány – a lázadó vezér című regényeben kicsúcsosodó konfliktus magvait is el kellett vetnem, a család ott egymásnak feszülő ágait megformálnom.

Meglepetés nem volt, inkább csak felismerések. Részleteiben, mármint a megismerhető részleteiben én sem ismertem ezt az időszakot a regény írása előtt és izgalmas volt az, mikor úgy éreztem, egy kirakós darabjai kerülnek a helyükre, összeáll egy logikai láncolat, ami ráillik a szereplőkre, motivációkra is. Illetve érdekesnek találtam, hogy néha egy forrás félmondatából regényre elég történet formálódik a fejemben. Így született például a Tíz lövő, tíz asszony című önálló regényem, ami az Árpád fiai idejében játszódik.

A Koppány-regényekben nagy hangsúlyt fektetsz a néprajzi részletekre és a mindennapi élet bemutatására. Milyen kutatási módszereket alkalmazol, amikor egy-egy korszak hétköznapjait szeretnéd hitelesen megjeleníteni?

A könyv az író legjobb barátja, sőt, az interneten szinte minden fent van, amire tényanyagként szükség lehet, csak fel kell tudni ismerni a források értékét, alkalmazni kell a forráskritikát, mert könnyen bele lehet szaladni olyan dolgokba, amiket tényként tálalnak, de mikor az ember próbálja visszakövetni az eredetét, nem talál történelmileg értékelhető forrást hozzá, csak azt, hogy az interneten egymásra hivatkoznak. A régi korszakokról töredékesek az ismereteink, íróként mégis egy teljesnek tűnő, élő, lélegző világot kell alkotnunk, ami a szereplők számára természetes közeg:  ezért nem is kell mindent aprólékosan megmagyarázni, bemutatni. Koppány esetén régi népi mondókákat, énekeket olvastam, formálgattam, ezek néha meglepően ősi hagyománytöredékeket őriznek. A mindennapi élethez is lehet olyan forrásokat találni, ami ha nem is az akkori magyarok életéről, de hasonló életmódot folytató népekről szólnak, ezekből lehet építkezni. A vallást is így próbáltam felépíteni, megmutatva a korabeli ember gondolkodásmódját is. De mindez csak fikció, írói alkotás, nem történészi munka. Ha hitelesnek tűnik, akkor sikerült a varázslat.

A Luther-kötetekben egy ismert történelmi személyiséget igyekeztél hús-vér emberként ábrázolni. Volt-e olyan jelenet vagy élethelyzet, ahol tudatosan eltértél a történelmi forrásoktól, hogy közelebb hozd Luther Márton személyiségét a mai olvasókhoz?

Egyik írói alapelvem azt, hogy történelmi tényeket nem változtatok meg a regényeimben csak azért, hogy izgalmasabb vagy fordulatosabb legyen a cselekmény. Ezért a Luther-regényem sem éppen akcióregény, a legtöbb részében írnak, beszélgetnek, elmélkednek. Ez is lehet persze érdekes, de másféle közönséget köthet le, mint egy romantikus- vagy kalandregény, de úgy tűnik, megtalálta az olvasóit így is. Lutherről több történet ismert, mondhatni jó a marketingje, pedig nem volt egy könnyű természetű ember: igyekeztem megmutatni a szerethető és kevésbé szerethető oldalát is. Ami sokakat meglepett, illetve úgy élték meg olvasás közben, hogy eltérek a történelmi forrásoktól, az az, hogy Luther nem szögezi ki a kilencvenöt tételét a wittenbergi vártemplom kapujára, illetve nem mondja ki a császár előtt, hogy „Itt állok, másként nem tehetek.” Pedig a közhiedelemmel ellentétben mindkettő inkább legenda, mert forrásokkal nem igazolható, így szándékosan nem is emeltem be őket a regénybe.

Több művedben is fontos szerepet kap a hit, a vallás és a személyes meggyőződés. Hogyan változott a saját hitbeli látásmódod az írói pályád során, és ez hogyan tükröződik vissza a karaktereid fejlődésében?

Nem szoktam előtérbe tolni a hitbeli meggyőződésemet, de titkolni sem. Református teológián tanultam és gyakorlom is a hitemet, de nem keresztény könyveket írok. Ennek ellenére nyilván keresztényként írom a regényeimet, ami néha érdekes helyzeteket hoz, például mikor az Árpád fiaiban a szereplőim lerohannak egy kolostort és az ő szemszögükből mutatom meg, hogy szerintük miért ez a dolgok rendje. De protestánsként érdekes kihívás volt a Luther-regény első kötete is, ami az utolsó mondatáig egy katolikus regény. Itt nem volt elég a teológiai ismeret, mert a katolikus teológiát, liturgiát szerintem jobban ismerem információ szintjén, mint sok gyakorló katolikus, hanem a főszereplő bőrébe bújva az írás idejére másféle beleélés kellett. De ez az írói munka része, a saját személyes hitemet nem érinti. Persze az segít, ha az ember nyitott arra, hogy másféle gondolkodásmódot, elképzeléseket is meg akarjon érteni. Úgy tűnik, hogy sikerül hihető módon ábrázolni spirituális szereplőket, a gondolkodásmódjukat: igazából a középkori vagy reformáció korabeli szereplők mind ilyenek, egészen másféle világkép gyermekei voltak, mint mi, akik egy racionális korban élünk. Volt, hogy megkérdezték, hogy én ilyen magyar ősvalláshívő vagyok-e, mert a Koppány-regényben olyan plasztikusan jelent meg ez a téma…

A blogos, időutazásos projektjeidben szokatlan narratív technikákat használsz. Mi vonz az alternatív történetmesélési formákhoz, és tervezel-e a jövőben újabb ilyen kísérletezést akár regény, akár más műfaj keretében?

Jaj, ez az Ómagyarország-projekt, az omagyar.blog.hu, egyik legkedvesebb írói időszakom és nem csak az enyém, mert teljesen organikusan, a semmiből és egy pillanat alatt egy pezsgő, inspiráló írói csapat épült fel köré annak idején. Már lassan húsz éves a dolog, az alkotás már régen leállt, de még mindig tartjuk a kapcsolatot. 2007-ben volt egy furcsa álmom, amikor IFA teherautókkal pöfögtem csatasorba és szemben egy római légió sorakozott fel. Mikor felébredtem, azon kezdtem agyalni, hogyan történhetne meg egy ilyen eset, mert rettentő valóságosnak tűnt. Így született meg Ómagyarország, egy fiktív blog (szakszóval blogfikció :) ), ami arról szól, hogy egy viharos éjszakán tágabb lakóhelyem, Komárom-Esztergom megye egy része egy az egyben visszakerül az ókorba, a Római Köztársaság idejébe. Azután ott is marad és jön, aminek jönnie kell. Egy falusi tanárember nézőpontját kezdtem megírni, elágaztatva az akkor még írt személyes blogomból: először csak áramszünet van, utána mindenféle furcsa hírek, majd a felismerés és utána az özönvíz. Pár héttel a blog indítása után valahogy az index.hu címlapjára került (akkor még kiraktak oda blogbejegyzéseket) és nemcsak a látogatottsága lőtt ki, hanem sorban jelentkeztek ismeretlenek (illetve elsőnek egy jó barátom), hogy ők is átkerülnének az ókorba és írnák a saját életüket. Így lett (igazi) rendőrünk, aki rendőrként gondolta végig, mit élne át egy járőr az átkerülés éjszakáján és utána, (igazi) védemi-igazgatási-, távközlési-, mezőgazdász-, szakemberünk, a maffiózónk természetesen nem igazi, de nagyon hiteles, a Gyűrűk-ura fan naiv egyetemistánk a kelták közé keveredik, az anyagtudományi egyetemi kutatónk gőzgépet fejleszt és még sorolhatnám. Nem csak a történet volt izgalmas, hanem az, hogy a valótlan helyzet ellenére a realitást céloztuk meg és a szerzők között is nagyon jól működött a közös alkotás öröme, azóta is emlegetjük. Megmaradt blog szintjén, bár egy könyvet kiadtunk az első évad szerkesztett változatából, de inkább csak szerelemprojekt volt és mint ilyen, sohasem lehet tudni, lesz-e még folytatása.

Az olvasóid visszajelzései alapján melyik regényed vagy karaktered keltette a legnagyobb vitát vagy meglepetést, és volt-e olyan reakció, ami később hatással volt a következő könyved témájára vagy szemléletére?

Koppányt a legtöbben a rockopera Vikidáljával azonosítják: hát az én Koppányom nem ilyen. A más műfaj miatt sem lehet az, meg szerintem összetettebb alak is. Rá kaptam pár megjegyzést, de befolyásolni nem befolyásolt, mert ilyennek akartam megírni. Vita, legalábbis amiről tudok, nem alakult ki, bár akár alakulhatott is volna, főleg a Reformáció-trilógia két ikonikus alakjával kapcsolatban. De Luther és Kálvin esetén nagyon figyeltem arra, hogy a történelmi tények és források talaján maradjak és amit én teszek hozzá, az kitöltse a réseket, ne pedig megmásítsa, vagy akár propagandává torzítsa a megismerhető történelmet. A Kálvin-regény könyvbemutatóján mesélte a beszélgetésre meghívott egyháztörténész, hogy volt olyan jelent a regényben, amire felkapta a fejét, hogy „ne ez már azért…”, de mikor utánanézett, rájött, hogy mégis. Szóval lehet, ezért is nem jöttek eddig a viták, bár személy szerint kíváncsi lennék, mármint jó érvelő, együtt gondolkodó vitára. Az olvasók visszajelzéseit persze mindig átgondolom és biztos hatnak is, de ez egy természetes folyamat.

 A szerző könyveit itt tudod beszerezni.

Elérhetségei:

Szerzői oldal

Moly.hu

Facebook

Instagram