A leleplezés sorozatom harmadik állomásához el is érkeztünk. A boszorkánydinasztia rajongók nagy örömére, idén már kezünkben foghatjuk a sorozat következő részét Luna szemszögéből. Személy szerint nagyon várom már ezt a pillanatot, ugyanis már az előzménysztori elolvasásával kedvenc sorozatommá avanzsálta magát. Aki szereti a boszis történeteket, annak mindenképpen el kell olvasnia, hiszen van itt minden a szexi lidércektől kezdve a még szexibb alakváltókig. És ezt a világot most a bohém Luna szemszögéből láthatjuk. Csak győzzük kivárni...
A történet eredetileg a 2021-ben indult Nuuvella.hu oldalra szánt sorozat volt, de annyian kérték a papír alapú megjelenést, hogy 2022-ben a szerző teljesíti az olvasók kívánságát. A könyv nem egybefüggő történetet tartalmaz, hanem naplóbejegyzéseket, amelyek a Boszorkánydinasztia sorozat közönségkedvenc szereplőjének, Lunának a visszaemlékezéseit tartalmazza a jelenkorból, de a távoli múltból is. A bejegyzések közös jellemzője Luna polgárpukkasztó stílusa és agyament humora, amelyekkel már így is komoly rajongótábort verbuvált össze magának.
Bár a könyv egy, a Boszorkánydinasztiából ismert szereplő memoárjait tartalmazza, szoros értelemben véve mégsem tartozik a sorozat fő szálához. Inkább egyfajta laza spin-off, tekintettel arra, hogy Luna, adott naplóbejegyzéseivel kiegészítést nyújt a sorozatban olvasható egyes történésekhez. Ugyanakkor a bejegyzések nem abból a célból jöttek létre, hogy ezt megtegye, és nem is minden naplóbejegyzésnek van köze a sorozathoz.
A szerzőről:
2014-től ír, első könyve 2016. decemberében jelent meg. Eddig kilenc könyvvel büszkélkedhet. Az olvasók leginkább a „Boszorkánydinasztia” sorozatról ismerik, de a szabadszájú „A Dög” és a „Végzet” is az ő nevéhez fűződik, legutóbbi regénye, a "Rítus" pedig a thriller iránt fogékony olvasók idegeit cincálja. Írásaival a célja egyszerű: szórakoztatni.
Íróként a könyvein és az olvasók pozitív visszajelzésein kívül arra a legbüszkébb, hogy 2020-ban fantasy kategóriában elnyerte a Dugonics András Irodalmi Díjat, illetve megkapta az első Etelka díjat is, ami a Dugonics András Irodalmi Díj abszolút győzelmét jelenti.
A Nuuvella.hu irodalmi platformon az oldal indulása óta aktív szerző.
Fülszöveg:
„Una évszázadok óta vezeti a feljegyzéseit. Egyszer beleolvastam. Dög uncsi volt! Gondoltam megmutatom, hogy kell ezt csinálni. Mert bocs, de én még egy halálosan snassz dolgot is úgy tudok előadni, hogy mindenki dől a röhögéstől. Azokról a sztorikról már nem is beszélve, amikről Una nem is tud…”
A rekeszizmokat kéretik alapállásba helyezni, mert ezek itt a Luna-féle sztorik, és aki egy kicsit is ismeri a holdboszorkát, az tudja, hogy ez mit jelent:
És íme el is értünk a Borítóleplezés turnus második állomásához. Remélem titeket is olyan izgatottsággal tölt el ez az esemény, mint engem! :)
A könyvről: Nagyon aktuális témával foglalkozik: az online társkeresés bugyraiban mélyed el. A „(Ne) Álljunk párba!” nem hagyományos regény, hiszen nem egyszerűen arról van benne szó, hogy a szerző elmeséli két ember életét. Közben bemutat olyan randi-személyiségtípusokat is, akikbe bárki belefuthat az online térben. A könyv megírásának több célja volt: a társadalom számára tükröt mutatni; együttérzést tanúsítani azokkal az emberekkel, akik futottak bele hasonló sztorikba; a jelenleg online ismerkedő platformokat használóknak útmutatást nyújtani, hogy mire figyeljenek, milyen helyzetekbe ne gabalyodjanak bele; a tinédzsereknek pedig óva intést. A téma feldolgozását a szerző nagyon komolyan vette, 5000 ember történetét hallgatta meg, majd a leszűrt tanulságokat egy szerelmi történetbe ágyazva, fiatalos, mai formában tálalva írta meg az olvasóknak.
Fülszöveg: „Aina és Noel húszéves fiatalok, boldog párkapcsolatban. Gyerekszerelem az övék, eltéphetetlen kötelékkel, kiolthatatlan lánggal. Ám amikor egy meggondolatlan botlás után az egész addigi életük darabokra hullik, mindketten az online ismerkedés útjára lépnek. A kérdés csupán az, hogy az Z generáció tagjaként rájuk talál-e a valódi szerelem az internet világában? Tudják-e kezelni a zűrösebbnél zűrösebb alakokat vagy győz az első szerelem és visszatalálnak egymáshoz? És te, Kedves Olvasó? A magányt megunva megfordult már a fejedben, hogy kipróbáld az online ismerkedést? Esetleg már meg is tetted? Pozitív tapasztalatokat zsebeltél be vagy életed legrosszabb élményeivel „gazdagodtál”? Bármelyik legyen is, ez a könyv neked szól! A (Ne) Álljunk Párba! amellett, hogy egy szívszorító szerelmi történet, részletesen bemutatja a legrosszabb online randis személyiségtípusokat, és komoly társadalmi problémákat is a felszínre hoz. Lehet ez a könyv elrettentő példa, tanulság, figyelmeztetés vagy ha már túl vagy rajta, akkor csupán deja vu. Tabuk nincsenek. Ez a valóság. A személyiségtípusok 5000 megkérdezett férfi és nő valós randi élménye alapján kerülnek bemutatásra.”
A szerzőről: Kira a húszas évei elején jár, Debrecenben él. Eddig két könyve jelent meg, mindkettő thriller zsánerben. Új könyve éles váltás, amelynek megjelenésével debütál a Mogul Kiadó égisze alatt. A könyv külön érdekessége, hogy Kirának sikerült megnyernie két ismert embert a borítón való szerepléshez: Szarvas Andreát, a Miss World Hungary 2018-as királynőjét, valamint Esztergályos Patrikot, a világ- és európa-bajnok vívót.
A blogon borítóleleplezés sorozat várható, amelynek első állomása Dyta Kostova a Terra Incognita hamarosan megjelenő regénye lesz.
2008-ban kezdett bele a Terra Incognita c. regényének megírásához, amely időközben rengeteg változáson esett át. Olyan sokszor kicserélődött a szöveg, hogy csak néhány bekezdés őrzi már az eredeti verzió emlékét. A történet és a szereplők is rengeteg változáson mentek keresztül, volt, aki nem élte túl és akadt köztük olyan is, aki csak néhány éve került be.
Az első korai fejezetekkel 2014-ben részt vett a Kéziratok Éjszakáján, majd 2016-ban Aranymosásra is benevezett vele, ahol a válogatás során kikerült egy részlet is a regény elejéről. 2018-ban már a regény új verziójával nevezett be Dyta a Twister Media második [bekezdés] pályázatára, ahol győztesként került ki a kézirata. 2019-ben közös megegyezés után ismét szabaddá vált a kézirat, amely 14 év írás után idén megjelenik.
A könyv várhatóan nyáron fog megjelenni Pergamen Libro kiadó gondozásában, így érdemes lesz figyelnetek az írónő faceboook és instagram oldalát is, hogy biztosan ne maradjatok le erről az elképesztő utazásról!
Na és akkor jöjjön a várva várt borító, majd a fülszöveg:
Fülszöveg:
VAJON MENNYI ÁLDOZATRA KÉPES AZ EMBERISÉG A FENNMARADÁSÉRT? Néhány évszázaddal azután, hogy a Földet jelentősen átformálta egy hármas természeti katasztrófa, a bolygó déli sarkán alászáll az első, idegen naprendszerből származó űrhajó. A kataklizma által sújtott emberiség a cygnitáknak elnevezett intelligens fajtól esélyt kap arra, hogy egy földszerű exobolygón újjászervezze önmagát. Ám az utazás nincs ingyen, és az egymással is hadban álló nemzeteknek teljesíteniük kell az alku rájuk eső részét. Confidence városállamában sajátos hierarchia uralkodik. Az építők, a katonacsaládok, a cégekbe tömörült vallások teljes kontroll alatt tartják a túlélők leszármazottait, és több generációra kiterjedő büntetéssel sújtják a rebelliseket. Ebben az osztályalapú társadalomban keresi helyét egy feltörekvő pilóta, egy táncművész, egy testvérpár, és egy paleontológus, a kataklizma előtti kor utolsó szemtanúja. Miközben a rendszer egyre fenntarthatatlanabbá válik, a mélyben már forradalmi gondolatokat dédelgetnek az elnyomottak. Kihasználva a széthúzó érdekcsoportok gyengeségét, a cygnita frakciók végül döntenek az emberiség sorsáról. Újrakezdésre csupán egyetlen alkalmas hely marad, de az ismeretlen föld, a betöretlen ősvadon egyre kevésbé tűnik alkalmasnak arra, hogy az emberi civilizáció új bölcsőjévé váljon. Első regényében az írónő a klímaválság aktuális kérdéseit sodró lendületű eposszá formálja, melyben tanúi lehetünk az emberiség exodusának. De vajon tanul-e fajunk a múlt hibáiból, vagy ismét a pusztulásba sodorja önmagát? Filozofikus, sokrétű és letehetetlen regény a sci-fi rajongóinak, hitről, erkölcsről, környezetvédelemről, és arról, hogy mi is teszi valójában emberré az embert.
Nektek hogyan tetszik a borító? Na és a fülszöveg?
Marton Emma (Mogul Kiadó) izgalmas időszak elé néz, hiszen „Még nem mehetünk haza” c. történelmi regényével hamarosan belép a magyar kortárs szerzők körébe. Bár elsőkönyves író, mégis remekül vette a könyvkiadással járó akadályokat. Volt szerencsém olvasni a megjelenés előtt álló történetet, és azt kell mondanom, ha akarnék se tudnék hibát találni benne. Emma kemény fába vágta a fejszéjét egy ilyen nehéz témával, azonban megsúgom, hogy mindent megoldott, amit kellett, a karakterfejlődéstől a dramaturgiáig.
Először is gratulálni szeretnék hamarosan megjelenő első regényedhez! Szuper lett, engem teljesen levettél a lábamról vele! Mielőtt lerántanánk a borítóról és a fülszövegről a leplet, feltennék neked pár kérdést, hogy a leendő olvasóid egy kicsit jobban megismerjenek. Ráadásul elárulom, hogy ez a mai nap a fent említett leleplezéseken túl azért is különleges, mert az írónő ma ünnepli a szülinapját. Boldog Születésnapot Kívánok innen is!
Azt már tudom, hogy oly annyira érdekel a történelem, hogy dolgoztál régésztechnikusként is. Honnan jött a „Még nem mehettünk haza” c. műved ötlete? Esetleg az egyik terepmunkád alkalmával jött meg az ihlet?
Köszönöm szépen a lehetőséget és a születésnapi jókívánságot!
Nem, az ötlet születése sajnos nem akkoriban történt, habár a régész kollégákkal dolgozni is rendkívül inspiráló volt. A „Még nem mehetünk haza” alapötlete egészen váratlanul talált meg, amikor 2019-ben külföldön éltem Svájcban és Bajorországban. Egy zürichi metróállomáson fellapoztam a padon heverő újságot; éppen aznap volt június hatodika, így a rögtön szembejött velem az első oldalon egy normandiai partraszállásról szóló cikk. Azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikor rájöttem, mennyire szükségem van arra, hogy majd írjak erről egy regényt – elsősorban magamnak. Akkor még nem is reméltem, hogy eljut majd a kiadásig. A történet cselekményét pedig nagyjából fél évvel később egy Münchenbe tartó vonatúton dolgoztam ki a fejemben. Heinz onnantól már a saját útját járta.
Miként vált ötletből történetté?
Kint Németországban már bizonyos részeket papírra vetettem angolul – mert az igazat megvallva egy év után akkor már eléggé elszoktam a magyartól. Később, amikor hazajöttem, beütött a karantén, és ezt kihasználva néhány hónap alatt el is készültem az első kézirattal. Bevallom, az elején pokoli nehéz volt visszaszokni egy másik nyelvre, egyszerűen nem találtam a megfelelő szavakat, és megszámlálhatatlan alkalommal kellet újra és újra átírnom bizonyos fejezeteket, mire végül belerázódtam a dologba.
Két fajta író létezik: akik már a legelején tudják melyik fordulópont után jön a következő, míg a szerzők döntő többsége alaposabb előkészületek, kutatómunkák és folyamatos csiszolgatások alapján készítik el a végleges művüket. Esetleg vázlatot készítettél róla vagy minden jött magától? Melyik csoportba sorolnád inkább magad?
Rengeteg kutatómunkát végzek főleg a regény megírása előtt, de gyakran még az írás során is kutatok, mert olykor menet közben jövök rá, hogy ezt-azt muszáj lesz megváltoztatnom. Szóval igen, azt hiszem, én az alapos előkészületeket végzők táborába tartozom – már ami a történelmi hátteret illeti. A cselekmény megtervezése egy másik kategória. Habár szoktam vázlatot készíteni a nagyobb fordulatokról, a sztori közepét gyakran a karakterekre bízom, hogy önállóan alakítsák a történetet. A tervezésnél nekem csak azt fontos tudnom, hogy hogyan fog kezdődni, és mi lesz a vége. Ez előbbiből adódnak a főbb karakterek és a könyv hangulata, az utóbbiból pedig a történet mondanivalója. Amíg ez nem tiszta, addig neki sem állok a regénynek.
Miért pont ezt a témát választottad?
Mert szeretem a nehéz témákat? :D Kedvelem a szokatlant, az új nézőpontokat, az antihősöket, és szokásom kegyetlenül elbánni a szereplőkkel – azt hiszem, itt ez mind adott volt. :D Komolyra fordítva a szót, azért, mert még nem találkoztam olyan könyvvel (a szakirodalmat leszámítva), ami a németek szemszögéből mutatta volna be a D-napot. Külföldön töltött időm során annyira a szívemhez nőttek, hogy úgy éreztem, nem tehetem meg, hogy nem róluk fogok mesélni ebben a regényben.
Mindig is része volt az életednek az írás vagy egyik nap felkeltél és úgy érezted neked írni kell és kész?
Gyerekkorom óta a részem. Sokszor megkaptam a tanáraimtól, idegenektől, hogy „álmodozó vagyok, aki csak fél lábban van a valóságban, ideje lenne már visszatérnem a földre”. Mielőtt regényekbe kezdtem volna, évekig blogoltam, és az unokatestvéreimmel találtunk ki magunknak pár oldalas történeteket, a kezdetek kezdetén pedig novellákkal próbálkoztam. Úgy emlékszem, tizenegy évesen küldtem el először pályázatra az írásomat – és fődíjat nyertem vele. Máig élénken él bennem a dolog, mennyire megdöbbentett mindenkit, de főleg engem. Azt hiszem, innentől kezdtem el komolyabban foglalkozni az írással.
A jövőben várható, hogy újabb regénnyel kápráztatod majd el a könyvmolyokat? Esetleg az is ilyen témájú lesz vagy kipróbálsz valami újat?
Igen, nagyon szeretnék a többi regényeimmel is eljutni a kiadásig! Jelenleg nyolc kész kéziratom lapul a fiókban, de ezek közül csak néhányat ítélek elég jónak ahhoz, hogy számos csiszolgatás után egyszer könyv lehessen belőle. És természetesen mindig dolgozom egy újabb történeten. Tavaly kicsit pihentettem az évszámokat, és kísérletezős kedvemben a sci-fi felé fordultam. Idén is valószínűleg még maradok ezen a vonalon, de már gyűjtöm az információkat a következő történelmi regényhez.
Óriási munkával jár egy ilyen minőségű regény megalkotása, ha a szerző arra törekszik, hogy ne csak korhű, de történelmileg is hiteles legyen. Mióta foglalkozol vele? Mi kellett ahhoz, hogy ilyen legyen?
A második világháború témájával 2016 óta foglalkozom. A „Még nem mehetünk haza” előtt már megírtam három hasonló témájú regényt, ez segített, hogy könnyebben bele tudjak „helyezkedni” az adott korba. Képes vagyok rengeteg száraz szakirodalmat olvasni, de ezt is élvezem, ha újabb adalékot találok benne a történethez. Emelett az internetes archívumok néha igazi kincsesbányák – még az 1944-ben XY kórházban dolgozó francia orvosok neveit és műtései időpontját is sikerült megtalálnom. Eszméletlen, milyen dokumentumok fellelhetők, ha alaposan utánajár az ember. De ez csak a kutatómunka egyik része.
A másik az, amikor kimész a „terepre”, és magad körbenézel. Ez nyilván nem mindig lehetséges, ám sokkal maradandóbb élményt nyújthat, és nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy az író igazán átélje a saját témáját. Normandiában sajnos még nem volt szerencsém járni, de a regényben említett összes német városban és faluban igen. Eljutottam néhány emlékezetes történelmi kiállításra, megjártam a dachaui koncentrációs tábort, valamint a berchtesgadeni Sasfészket – számomra ezek mind hozzátartoztak a kutatómunkához, a német identitás mélyebb megismeréséhez és annak a felismeréshez, hogy mi, akik szerencsére már egy másik korban élhetünk, csak egy töredékét bírjuk elképzelni annak, hogy mennyire borzalmas is lehetett a világháború.
Csodálkoztam, hogy a helyiek mennyire nyíltak ezzel a témával kapcsolatban. Számos családi történetet megosztottak velem, néha régi fényképeket is mutattak, amelyek szintén hozzátettek a regényhez. Az egyik 90 év fölötti néni például, akit heti szinten meglátogattunk az idősek otthonában, állandóan Bréma bombázásáról mesélt, amit gyerekként élt át.
Az íráson, olvasáson kívül még mivel töltöd szívesen az idődet? Az nem titok, hogy a tollon kívül a ceruzával is csodákat tudsz alkotni, hiszen például Tomcsik Nóra – A nyírfák csendje c. regényének borítója és a benne szereplő rajzok is te kezed munkáját dicsérik.
Igen, ez egy közös projektünk Nórival. Régebben sokkal intenzívebben rajzoltam, mint most, mert átadtam a főszerepet az írásnak, de mindig jó érzés, ha hozzá tudok tenni valami pluszt akár egy könyvhöz, akár egy reklámfestéshez, vagy egy étterem beltéri díszítéséhez.
Az írás mellett még a sportban kezdem felfedezni önmagam, tavaly sikerült eljutnom odáig, hogy megkaphassam thai bokszban a versenyzői státuszt – igyekszem tartani a szintet.
Nagyon szépen köszönöm az interjút! Már nagyon várom, hogy fizikai formában is a kezem között tudhassam a regényedet. Örömmel tölt el, hogy nem csak előolvasód lehettem, de ebben az izgalmas eseményben is részt vehettem veled.
Krencz Nóra az írásban talált otthonára. Miután olvastam az összes könyvét bizton állíthatom, hogy jelenlegi könyvével a Szilánkkal teljesen beérett a feladatához.
Már többször is Dugonics András Irodalmi díjra jelölték fantasy kategóriában, míg nem idén a kalandregény kategóriában negyedik helyezést érte el. Szóval Nóri, ezúton is még egyszer gratulálni szeretnék neked. Még mindig igazán szívmelengető érzés, hogy segíthettem a borítóleleplezésben és a köszönetnyilvánításban ott szerepel a nevem.
Olyan témát vett górcső alá, amely a mindennapjainkban is jelen vannak a modern emberek életében. Mégpedig a patriarchális társadalomban elhelyezkedett nők szerepe. Hiszen a nőknek igenis bírnia kell továbbra is szépen, csendben a folytonosan őket ért sérelmeket. Legyen szó arról, ha az utcán sétálva utánunk kiabálnak a férfiak gyöngyszemei, de akkor is, amikor elfajulnak (?!) ezen helyzetek. Legyünk szépek, okosak, csábosak, megértőek, de mindezt úgy, hogy ne vigyük túlzásba. Tartsuk fent a család békéjét, a ház rendjét és természetesen legyünk sikeresek a karrierünkben is, mindezt úgy, hogy a párunk sikereinek árnyékában maradjunk. Hála az égnek, egyre több az olyan férfi, aki kiáll értünk, aki velünk van. Akikkel egyenlő társak vagyunk, mind a munkahelyen és a párkapcsolatban. Egyre több nő talál önmagára és lép ki ebből a skatulyából. Ennek a fejlődésnek a sikeréhez ajánlom a Szilánk elolvasását. Milyen érdekes gondolatmenet, hogy a tükör a legőszintébb barátunk, ha meghalljuk a szavát. Önmaguk elfogadása és megismerése, nem feltétlenül jár fájdalmak nélkül, ezt szimbolizálja a könyvben az összetört szilánkokat rejtő erszény.
A főszereplőnk életébe rövid betekintést nyerhetünk, míg a további három nő bőrébe bújhattunk. Az elmúlt korok a társadalom összes rétegéből egy-egy apró szilánkot kiragadva. Demetria-ról, Marie-ről és Emilie-ról szól, akiknek a gondolkodásmódja meghaladta a korát és nem féltek a társadalmi elvárásokkal szembe menni. Apránként, de az ilyen mozzanatok indították el a változást. Azonban a regény még egy másik fontos témát is célzott kiemelni: az önmagunkra találást. Szinte érzem, ahogyan a szerző a könyv végéhez érve talált ténylegesen a belső hangjára. Mindemelett mintha csak egy vallomás lenne az olvasóhoz. Egy olyan vallomás, amely elolvasásával sokunkat motiválhat:
Demetria megmutatta: nőként is ember vagyok. Legyek önállóbb, adjak hangot a véleményemnek, és álljak ki mellette. Marie Louise rávezetett, hogy ne hagyjam magam befolyásolni, ne engedjem, mások saját céljaiért átmosni az agyam. Emilie pedig… nos a legszemélyesebb tanácsot adta. Ne érjem be kevesebbel annál, ami boldoggá tesz és felvirágoztatja a lelkemet.
Demetria, Marie Louise, Emilie Jefferson karakterek megalkotása olyan zseniálisra sikeredett, hogy külön-külön regényekért kiálltanak. Nóri a szereplőket nem kíméli, számomra kedves szereplők is meghalnak, nem feltétlenül kapták meg a maguk jutalmát, mint például a szerelmet. Ilyen mély gondolatokat, amelyeket a könyv tartalmaz, csak tapasztalás útján szerezhet az ember. Szinte érzem az író lelkét, a törekvéseit, a fájdalmait és örömeit a sorok között.
Mindenkinek bátran ajánlom ennek a könyvnek az elolvasását, akik szeretik a lélektani, történelmi fikciókat, egy fantasy jeggyel keverve. Engem örökre magával ragadott és biztosan újra fogom olvasni még jó párszor.
A könyvet a kiadó webshopjában tudjátok megvásárolni és ne feledjétek el használni a OLVASOLAMPAS kuponkódot.
