Mielőtt a könyvekről írnék, be is szeretném mutatni, hogy mi is az a Bookstagram tour és hogyan is működik ez. Hiszen azon öt szerencsés blogger között lehettem, akiket kiválasztott Lukács Edina (book_time_26) és Aurora Lewis Turner, hogy a Bolygókeringő trilógia 1-2. részét elolvashassák.

Az Instagramon egyre nagyobb teret hódítanak a szem gyönyörködtető könyves képek, így ezt meglovagolva a kiadók bloggerek segítségével megalkották elsőként külföldön, majd hazánkban is a bookstagram tourt. Számos kiadó vagy éppen szerző bloggerekkel együtt működve Bookstagram Tourt indít, melynek célja, hogy minél nagyobb közönséget elérve népszerűsítsük az adott regényt.

Mielőtt jelentkeztem volna, utána jártam Névtelenek és A hetedik bolygó c. regényeknek, amelyeknek borítói egyszerűen meseszépek. Ráadásul, ha jobban megfigyeljük őket az alattuk lapuló történetet vezetik fel. Nem szeretem, amikor a borító és a történet között semmilyen összefüggés nincsen, így számomra ez egy pozitív csalódás volt.

Mind a két rész fordulatos, kalandos, titkokban gazdag történetet, azonban a második rész már helyszínekben is gazdagabb.

Egy olyan világba csöppenünk, ahol a Föld lakhatatlan lett, így az emberiség túlélése érdekében a már felfedezett exobolygókra telepítették őket. Ezen momentum miatt, akár még elképzelhető jövőnek is mondhatnánk. Nyílván azt leszámítva, hogy feltehetőleg „közel” lenne egy másik exobolygó. Az évek során az emberek élettartalma megnövekedett, a környezeti hatások által képességeket is elkezdtek kifejleszteni a túlélésük végett. Azonban a képeséggel rendelkezők számára ez sem jelentet menekvést, hiszen a nélküliek felfigyeltek rájuk. Ahogyan az lenni szokott, aki egy kicsit is „különb” az átlagosnál, azt jobb híján kitaszítják. Azonban az átlagosok között voltak olyanok, akiket vagy a félelem vagy az irigység vezérelte és elkezdték üldözni a névteleneket. Egy biztos: az evolúció csodája nem mentette meg az emberiség egy részét, hiszen továbbiakban is menekülniük kellett, már nem csak a természeti erő viszontagságai miatt, hanem a saját fajtájuk kegyetlensége elől.

Aurora mit sem sejtve éli hétköznapi életét, mígnem ereje életre kel. A névtelenek között is ritka erő birtokában van ő, ami nem csak neki, de az állam katonáinak is feltűnik. Innentől kezdve versenyt fut az idővel. Hiszen, ha megadott időn belül nem jut el előző életei fontos helyszíneire, ezáltal összegyűjtve a többi képességét, Aurora meghal.  A rögös útján barátokra lel, akik akár a halálba is vele tartanának.

Az első részben Aurora előző életeiből 5 erős nő élete tárul a szemünk elé: egy fáraó felesége, egy kereskedő leánya, egy papnő az indiánok között, egy fiatal lány és egy kutató. Egy közös van bennük: a mérhetetlen fájdalmuk miatt pusztítást végeznek. Aszeth és az Aleshanee története állt a hozzám legközelebb, míg az ausztráliai nyaraláson levő Adéllal semmilyen módon nem tudtam azonosulni. Számomra idegen és élvezhetetlen volt. Úgy gondolom, hogy a Anne Lewis életének egy szeletére való visszatekintésre mindenképpen szükség volt, hiszen ezáltal ismerhettük meg mi lett a csodálatos Föld nevű bolygónkkal.

A második részben olyan helyszínekre is elkalauzol minket a csapat, ahová ember eddig nem nagyon tette be a lábát. Vagy éppen elénk tárja, górcső alá vetve a nincstelenséggel és reménytelenséggel járó problémákat, mint például: fiatalok az utcán élnek és tudatmódosító szerekkel jutnak pillatnyi boldogságukhoz.

Mindegyik karakterben felfedezni véltem egy-egy olyan mozzanatot, amely közelebb hozta az olvasóhoz az adott karaktert. Egyetlen egy karakterrel nem tudtam megbarátkozni, aki nem más, mint Aurora. Számomra gyerekes volt a viselkedése, amelyet reményeim szerint a harmadik részben már levetkőz önmagáról. Nagyon sokszor túlon-túl önfeláldozó volt, ráadásként elutasító is a közkedvelt Lloyddal szemben.

Izgatottan várom, hogy a 3. részben hova sodorja őket az élet. Llyold talán élete egyik legnehezebb döntése elé kerül, vajon melyiket fogja választani? Aurora képes lesz legyőzni a benne rejlő gonoszt és felülkerekedni az átkon? Képes lesz rá, hogy megmentese a névteleneket és a vezetőjük legyen?

Még egyszer szeretném megköszönni azt, hogy a kiválasztottak között lehettem, ráadásul a poszt megírása óta már a 3. része is a kindle-n vár az elolvasásra. Így a történet lezárásáról is hozom majd a későbbiekben az ajánlómat.

Mindent összevetve tetszett a trilógia első két része, azonban a fent említett két ok miatt csak 4 csillagot tudnék rá adni. Érdekesen felemelte a fiatalok drogkezelési és szegényebb országok problémáit is, mint például: fiatal lányok prostitúcióját, az emberkereskedelmet. A könyvben megjelenő szerelmi szál számomra mindenképpen emelt a történeten. Magával vonzott a történet és az olvasása közben nem éreztem az idő múlását.

Vedd a kezedbe a regényt és légy részese a kalandnak.

Kedvcsinálóként az írónő engedélyével elhoztam nektek a kedvenc részletemet a 2. részből:

Legnagyobb meglepetésükre nem a folyó felé vették az irányt, hanem a kitört üvegű hangárhoz értek, majd egyenként léptek be annak sötétjébe. A társaság legnagyobb csodálkozására a hangár közepén lévő, terjedelmes medencében víz állt, ami tükörsima felülettel rendelkezett. Csupán a hangár tetején lévő ablakok által átengedett holdak és csillagok fényét tükrözte vissza az éjsötét felület. A medence közepén pedig egy régi hajó állt. Ez a hajó egy cseppet sem hasonlított azokra a gépekre, amelyek a város folyóján úsztak nap mint nap. Ez fából készült, óriási árbocai és vitorlái voltak, valamint egy egész személyzet sürgött-forgott rajta. Samnek és a lányoknak tátva maradt a szája, amint meglátták azt az építményt, aminek legmagasabb rúdja elért egészen a hangár tetejéig. Az alacsony kalóz ekkor elkurjantotta magát, mire a hajó fedélzete megelevenedett, és a rajta dolgozó öt-tíz ember útra késszé varázsolta a közlekedési eszközt.
– A tervünkben az állt, hogy néhány óra múlva indulunk csupán, de, mivel közbejött ez a sürgős út, úgy gondolom, hogy talán veletek kivételt tehetünk. Gomorába megyünk egy újabb szállítmányért.
– Nagyszerű – állította szarkazmussal teli hanggal Lloyd, mire bizonytalanul a hatalmas tákolmányra nézett, majd megjegyezte:
– Remélem, ez nem fog a nyílt vízre kifutni!
– Itt dehogy! – hallották, ahogy röhögésben törtek ki a kalózok, a nevetésük pedig hosszan visszhangzott a hangárban.
– Akkor meg mégis, hogyan… – kezdte Auróra, mire a kalóz rávetette fürkésző tekintetét, majd így szólt:
– Hamarosan meglátod, szivi. – Erre egy halk morgás csapott fel Lloyd torkából, ami rávonzotta a kalózok, így azok főnökének tekintetét is. Az embercsempészek mit sem törődtek vele, ehelyett felkészítették a hajót az indulásra. A legénység többi részét és a jövevényeket is egy csónakba ültették, majd a közlekedési eszközre kalauzolták őket. Lloyd érezte, ahogy felfordult a gyomra, gyűlölt ugyanis hajókázni, látszott is az arcán, hogy nem érezte jól magát ott, de szerencsére még azelőtt elérték a jókora teknőt, hogy kiadhatta volna magából a szegényes ételt, amit aznap fogyasztott.
Amint felkerültek a hajó fedélzetére, a kapitány, akivel az üzletet kötötték, kiadta a parancsot, így a többiek serénykedve hajtották azt végre, immáron indulásra készen. Az egyik csempész odavetette az újonnan érkezőknek:
– Kapaszkodjatok jól! Zűrös lesz a landolásunk!

– Fasza – morogta Lloyd, miközben igyekezett erősnek tetettetni magát, de ő bizonyult az elsőnek, aki megkapaszkodott a kötelekben. A társaság tagjai is elhelyezkedtek egy-egy kötélbe, korlátdarabba markolva, és az indulást várva. A kapitány a hajó közepére állt, és az utasok legnagyobb meglepetésére behunyta a szemét, aminek hatására furcsa dolog történt. Az alattuk lévő víz cseppekre vált, a cseppek pedig elkezdtek a gravitációnak ellentmondva felfelé peregni. Auróra látta a tükrükön megcsillanó csillagok fényét. Alig hitt a szemének, amint észrevette, hogy az alattuk lévő víz miként viselkedett, miközben úgy tűnt, mintha maga a hajó is felfelé emelkedett volna. Hirtelen nem látott az építmény körül semmit, csupán az állandó sötétséget. Már a hangár, a törött ablakok, a kinti móló, mind semmivé lett.
Auróra elveszett a varázslatban, az intő szót elfeledve hajolt ki a hajó korlátján, hogy az ott lévő, felfelé szálló cseppek után nyúljon, és ezzel a markába zárja őket.
– Kapaszkodj! – hallotta Lloyd parancsoló hangját, aki nem volt a helyzet magaslatán. A lánnyal ellentétben ő ugyanis egyáltalán nem élvezte ezt az utazást. Auróra viszont, mintha meg sem hallotta volna a felszólítást, széles mosollyal az arcán a vízcseppekbe révedve próbálta utolérni őket. De a következő pillanatban valami történt.
A hajó már nem emelkedett tovább, a cseppek is megálltak egy pillanatra, s a következő minutumban maga a hajó a vízcseppekkel együtt kezdett zuhanni. Lloyd ijedten kapott a vörös hajú lány után, aki a levegőben lógott a vízcseppek után bámulva, majd gondolkodás nélkül megragadta, közel húzta őt magához, és igyekezett kímélni őt minden ütődéstől, aminek ezáltal ő maga kapta a javát. A hajó végül egy hatalmas loccsanással ért vizet, miközben a vízcseppek is visszatértek az eredeti, a fizika törvényeinek engedelmeskedő helyzetükbe. De az utasok legnagyobb meglepetésére immáron nem a sötét hangárban találták magukat, hanem a nyílt vízen, hiszen egy méretes tó habjait szelték az előttük magasodó város irányába.
Auróra tisztán hallotta a legénység kurjongatását, de ő maga egy erős szorításban találta magát, így megtelt a tüdeje Lloyd vonzó illatával, érezte a férfi testének melegét, a saját ujjait annak húsába vájni, melyek nem tehettek semmilyen kárt benne. A férfi szorosan tartotta Aurórát, aki egy kicsit fel is szisszent ettől, de édes kín volt ez számára. Lloyd szorítása megenyhült egy pillanatra, így Auróra kiutat talált annak védelmező mellkasából, ölelő karjaiból, így aztán levegő után kapkodva lépett el tőle, mire szemben találta magát annak zöld tekintetével.

Végül mindenki megkapja, amit érdemel. Az égi igazságszolgáltatás malmai lassan őrölnek, de Végzet mindenkit elér.

Mire e cikk megírásához értem, végeztem az összes Leda tollából íródott regénnyel. Azonban Végzet c. könyvét mutatnám be most. Ahogyan azt már A Dög c. regényénél is megfigyelhettük – rövid terjedelmű, de annál tartalmasabb. A jó és a rossz tettek következménye. Hiszen ahogyan a mondás is tartja: a hazug embert hamarabb utol érik, mint a sánta kutyát. Roppantul sajnálom, hogy még mindig ilyen világot élünk, ahol az emberek egy része lop, csal, hazudik. Van, aki azért, mert számára ez a kényelmesebb járható út. Vagy éppen azért, mert jelenlegi helyzetében a Maslow-piramis első fokát sem tudja kialakítani magának, esetlegesen családjának. Azonban azok az emberek felett nem lehet nem ítélkezni, akik mások megkárosításával keresik meg a pénzüket. Gondolok én itt olyan helyzetekre, mint például: civil szervezetek nevében adományt gyűjteni.

A történetet három szereplő szemszögéből ismerhetjük meg. Nina a jó megtestesítője, Warrick pedig teljesen az ellentéte. És itt van Végzet, akinek a feladata, hogy a helyes útról letért embereket visszaterelje. A tiszta lelkű nő, aki mindig ott segített, ahol csak tudott, azonban elérkezett az a nap is, amikor egy csalás áldozata lett a férfi által. Innentől kezdve már ő se akart tovább adakozó lenni.
A férfi „kiemelkedő” eredményei miatt rögvest Végzet listájának élére kerül, sőt teljes körű figyelmét nyerte meg.

Egy olyan felépített világba csöppenünk, ahol az életünkben már sokszor emlegetett végzetet és sorsot megszemélyesíti a szerzőnő. Ők kettejük viselkedése már-már annyira emberi, hogy úgy érzékeljük ők ketten köztünk járnak. Azonban csak testet „kölcsönözve” tudnak a köreinkben mozogni.

A könyv eléjétől szurkoltam a csaló férfinak, hogy végre valahára magába forduljon és jobb útra térjen és személyiségfejlődésen essen át, ahogyan annak lennie kell. Azonban amikor ez a várt fordulat elmaradt még jobban felcsigázott. Nárcisztikus személyiségjegyeivel még inkább csak azt érte el, hogy egy kanál vízben fojtanám meg. Nagyon remélem, hogy a valóságban is hasonlóképpen működik az igazságszolgáltatása a sorsnak, a végzetnek, a karmának vagy bárhogyan is hívjuk. Warrick Végzet által okozott szenvedését olyan részletesen festette le, mintha csak a Hannibal c. regényt olvastam volna.

Szeretem, hogy Leda ilyen módon is feltudja hívni az emberek figyelmét a körülöttünk munkálódó rosszra és a jó értékelésére a mindennapjainkban. Ahogyan azt már megszokhattuk az írónő sajátos, nyers, de annál őszintébb kifejezéseivel, humorával viszi előre a történetei cselekményét. Különlegesnek mondhatom ezen könyvét hiszen miközben tanított, megnevetett is a viccesebbnél, viccesebb beszólásokkal. Egyértelműen Végzet és Sors lett a kedvenc karakterem ebben a regényben. Hiszen a való életben ők egy megfoghatatlan fogalmak, amelyek/akik olyan erőkkel rendelkeznek, hogy mi azt fel se foghatjuk. Egyszerűen csak hiszünk bennünk és kész. Ennek ellenére Leda annyira közel hozta őket, emberi tulajdonságokkal felruházva, hogy már szinte meg lehet őket érinteni. Ennek megkoronázásaképpen a párbeszédüknél azt éreztem, mintha csak két régi barát lenne, akik rohanó életükben összefutnak és nevetnek egy jót a világ nagy dolgain.

Bár meg kell hagyni, Leda örökre a szívembe lopta magát a Boszorkánydinasztia összes tagjával, úgy ahogyan van az egész nagy csapat (természetesen Lunával az élen), így nehéz, nem elfogultnak lennem, ezen sorok megírásánál. Ez a könyv nem arra való, hogy elrepítsen egy másik világba és kikapcsolódj. Nem, nem és nem. Ahogyan A Dög c. regényéről is elmondható volt, tényfeltáró. Ráébreszt minket az ember gyarlóságára és segít megkülönböztetni a csalót, a ténylegesen rászorulótól.

Fájdalommal, veszteséggel és megaláztatással fogsz fizetni minden fájdalomért, veszteségért és megaláztatásért, amit másoknak okoztál! Mindent elveszek tőled, amit mások megkárosításával szereztél! Mindent elveszek tőled, amit felhasználsz, hogy másokat megkárosíts! Mindent elveszek tőled, ami annyira fontos a számodra, hogy bármire képes vagy érte, és bármin és bárkin átgázolsz, ha szükséges. Mindent elveszek, amid van! És mindent elveszek, amid lehetne!

Leda D’Rasi könyvuniverzum megismerését A Dög elolvasásával kezdtem, aminek a végére érve már csak azt bánom, hogy nem akadt évekkel ezelőtt a kezembe ez a könyv. Kötelező olvasmányok között a helye.Olyan borítót kapott, amely minden szempárt magára von. Képtelenség elmenni egy könyvesboltban mellette, hiszen a képen szereplő nőről sugárzik a magabiztosság. Szinte már szemkontaktust tart velünk.

Könnyed hangvétele és rövid terjedelme miatt, akár egy nap alatt is ki lehet olvasni. Olyan gondolatokról, érzésekről ír, amelyek mindannyiunk számára ismerősek lehetnek. Mindeközben nem beszéli túl a történetet, hanem az önbeteljesítésre fekteti a hangsúlyt. A könyv szerzőnője annyira könnyedén és olvasmányosan ír, hogy a történet csak sodor magával, miközben gondolkodásra késztet egy hatalmas nagy arcon vágással.

Szinte már kézzel fogható az írónő lelke és személyes vallomása az olvasók felé. Kevés szereplővel, de annál jobban felhasználva az érzelem széles palettáját dolgozza fel Abby történetét, amely szól az emberi kitartásról, erőről, az újra kezdésről. Olvasóként teljesen magaménak éreztem a történetét.

A történet két idősíkban játszódik, a múltban és a jelenben. Abby a saját sírjában ébred és nem emlékszik miként került oda. Vagy egyáltalán miért? Ki akarta őt eltenni láb alól? Ekkor jelenik meg D, aki egy szókimondó, erős nő tulajdonságait képviseli. Ő nem egy tündérkeresztanya, aki varázsütésre hercegnővé változtat. Inkább a képünk elé tárja a rút igazságot. Az erdő közepén semmiből megjelenő mozivászonra kivetítve szemlélteti a főszereplőnkkel a múltbéli emlékeit. Azokat az apró és nagyobb mozzanatokat az életben, ahol még mélyebbre nyomta magában a szunnyadó oroszlánt. A segítség megérkezett, a döntés a kezében van: vagy továbbra is ebben a mederben éli az életét vagy kiássa magát a sírjából és szabadjára engedi a Dög énjét? Te mit választasz?

Mint azt sejthetitek, hogy ő az utóbbi mellett döntött. Eljött a pillanat, hogy véget vessen az önsanyargatásának és a tettek mezejére lépjen. Nem fél a továbbiakban nemet mondani és kiállni azért, ami számára fontos. Ráadásul azokról sem feledkezik meg akik mind ezidáig azon ügyködtek, hogy minél több akadályt hárítsanak elé.

Bár olvastam volna ezt a regényt a gimis éveim elején. Hiszen erőt meríthetem volna a papírra vetett sorokból a saját harcaimhoz. Olyan emberek felé, akik hasonlóan viselkedtek velem, mint Abigail-el a munkatársai. Senkinek sincsen joga így bánni a másikkal. Senkinek. Ahogyan azt már említettem, nem szabad hagyni magunkat. Igenis álljunk a másik fél elé és rendezzük sorainkat.

Minden nőnek és férfiaknak is ajánlom az elolvasását, akik úgy érzik, hogy el vannak nyomva, nem találják a hangjukat. Úgy gondolják inkább a békesség érdekében engednek, hiába szeretnének a lelkük mélyén ordítani, nem ordítanak.

Egyik kedvenc idézetemmel zárnám az ajánlómat:

De te már túlzásba viszed. Az ilyen mértékű önkontroll nem egészséges. Nem szólsz vissza, csendben tűrsz. Nem állsz ki magadért, nem mondod ki, mit gondolsz. Sehol semmi harag, semmi düh, semmi negatív érzelem. Semmi kapd be, kurva anyád meg hasonlók. Pedig ezek is hozzád tartoznak, és helyük van az életben. Meg kell tanulnod ezeket is elfogadni, Abby. Meg kell tanulnod kiabálni, tombolni, kiengedni a hangod, teret adni a dühödnek.

Ne feledd ez a könyv elfújja a rózsaszín felhőket a szemed elől. Vigyázat magabiztosságra ösztönöz!  

Remélem kellőképpen felcsigáztalak téged és ne feledd el használni a OLVASOLAMPAS kuponkódot.

Következő olvasmányom a Boszorkánydinasztia sorozat lesz, addig is olvasásra fel!

Ismét egy nagyszerű felkérést kaptam, ami nem mást, mint hogy Tomcsik Nóra következő könyvének fülszöveg és borítóleleplezésében segédkezek.

A regény előre láthatólag 2022 tavaszán fog megjelenni a Mogul kiadó gondozásában. Addig még sokat kell aludni, azonban pánikra semmi ok kedves olvasóim! Hiszen addig bőven jut időnk elolvasni az alábbi könyveit:

• Tél Berlinben
• A hercegnő és a sárkányok dala (Beleanordi krónikák 1.)
• A kapitány és a szirének földje (Beleanordi krónikák 2.)
• A változások kora (A változások kora 1.)
• Az elveszett ifjúság (A változások kora 2.)
• Az új idők hősei (A változások kora 3.)
• A hazatérés (A változások kora 4.) - előjegyezhető az írónőnél
• A baronet lánya (A változások kora) - már nem kapható

Ha megszeretnéd jobban ismerni az írónőt figyelmedbe ajánlom a vele készített interjúmat.

Amikor megláttam a borítótervet olvasói szemmel rögtön keménytáblás regényként képzeltem el a polcomon. Egyszerűen nem tudok mást mondani rá, minthogy tökéletes. Egészen festőire sikeredett, amely Takács Emma kezeit munkáját dicséri.

Fülszöveg:

1917. Oroszország
forradalom, terror, éhínség, káosz és harmonikaszó.

Kolja bármikor képes eggyé válni a zenével. Ő és a harmonikája sokak életébe visznek békességet.
Grisa, a fiatal altiszt semmire sem vágyik jobban, mint végre visszatérni Petrográdba szeretett öccséhez, és maga mögött hagyni az értelmetlen háborút. Kolja mindennél fontosabb a számára. Érte bármit képes elviselni.
Legjobb barátjával, Dmitrivel hazaszökik a frontról. Az egyre  fenyegetőbb vörös terror azonban hamarosan ismét elszakítja egymástól a fivéreket. Grisa a harcmezőn lesz tanúja a polgárháború embertelenségének, míg Kolja menekülni kényszerül a városból. Dmitrivel vidéken keresnek menedéket, és az egyre nyomorúságosabb körülmények között küzdenek a túlélésért.

Van, amikor csak a harmonika hangja és a nyírfák csendje nyújt vigasztalást.

És akkor dobpergést kérek, jöhet a várva várt leleplezés:

Kezembe veszem a harmonikát |...| A szomorkás dallamok lágyan tekeregnek a szélben, a csatorna vize messzire sodorja őket, bele a tengerbe, ahol a bánatom egybe olvadhat még ezrek bánatával.

Tomcsik Nóra - A nyírfák csendje

Elsősorban gratulálni szeretnék, hogy felvettek az orosz nyelvszakra. A hamarosan megjelenő regényed is Oroszországban játszódik. Honnan jött az oroszok iránti érdeklődésed? Miért pont ezt a nyelvet választottad?

Köszönöm szépen.
Ennek nincs igazán konkrét oka. Gyerekkorom óta megmagyarázhatatlanul vonz Oroszország. Egyszer láttam egy fotót a híres moszkvai székesegyházról (Vaszilij Blazsenyij), és beleszerettem, eldöntöttem, hogy egyszer a valóságban is megcsodálom. A nagyszüleimnél pedig volt egy matrjoska baba, amit a nagypapám a Szovjetunióból hozott. Odavoltam érte, rengeteget játszottam vele. Ma a könyvespolcomat díszíti, igazán öreg és számomra nagyon értékes darab.

Sok ilyen apróság erősítette bennem az érdeklődést az oroszok iránt. Egy időben tanultam is a nyelvet, bár akkor nem jutottam vele messzire. Tavaly, amikor belekezdtem A nyírfák csendje megírásába, újra magával ragadott az orosz világ iránti rajongás, amit csak tetézett, hogy elkezdtem falni az orosz klasszikusokat.

Nem csak az orosz nyelv iránt érdeklődsz. Úgy tudom, tanulsz németül és japánul is. Esetleg a későbbiekben tervezel idegen nyelven publikálni?

Németül tizenhárom éven keresztül tanultam, és közel 7 hónapot éltem is Ausztriában, ami életem egyik legfárasztóbb, de egyben a legemlékezetesebb időszaka is volt.
A japánt idén kezdtem el. Korábban nem érdekelt különösebben, de nemrégiben magával rántott a japán kultúra, és végül odáig jutottam, hogy meg akarom tanulni a nyelvet. Nagyon különleges, és számomra hatalmas élmény, ahogy egyre jobban kiigazodom a bonyolult írásjelek közt. Egy egészen más világ tárult fel előttem.
De beszélek angolul és franciául is. Talán az utóbbiból a legerősebb a nyelvtudásom. Most pedig jön az orosz.
Publikálni egyelőre nem tervezek, mert bár szóban három nyelven egészen jól elbeszélgetek, de az írásbeli részekkel vannak gondjaim. Az orosszal talán ez változni fog. A nagy álmom az, hogy műfordító váljon belőlem.

Az eddigi összes könyvedben érezhető az alapos háttérmunka. Tudomásom szerint, ha megoldható szeretsz olyan a helyszínekre elutazni, ahol a szereplőid is megfordultak. Most is tervezel ilyen jellegű utazást A nyírfák csendje c. regényeddel kapcsolatban? Kérlek, mesélj bővebben a jelenleg folyó háttérmunkádról.

>>Szeretném megjegyezni, hogy július 31-én többek között itt a blogomon borítóleleplezés várható a délutáni órákban, szóval érdemes lesz figyelni vagy akár feliratkozni, hogy biztosan ne maradjatok róla.

Terveztem, azonban a járványhelyzet sajnos nem tette lehetővé, de majd, ha a pandémiát végleg magunk mögött hagyjuk, biztosan meglátogatom Szentpétervárat és Moszkvát. Egy nagyon régi álmom válna ezzel valóra.
A kutatómunka mindig az egyik legizgalmasabb része az írásnak. Általában már hónapokkal azelőtt elkezdek olvasni, filmeket nézni az adott témában, hogy nekivágnék az írásnak, és egészen a tördelésig folytatom a kutatást. Sose tudhatom mikor bukkanok valami lényeges apróságra. így nálam általában egy könyv elkészülte nagyjából két évbe is beletelik, főleg mert hajlamos vagyok 3-4 alkalommal is átírni a kéziratot, sőt!
A kutatáshoz leginkább dokumentumfilmeket nézek, szeretem a memoárokat, különféle tényfeltáró írásokat és persze a szépirodalmi műveket. A lexikális tartalmú, száraz szakkönyveket viszont kerülöm. Néha pedig egészen más módon szerzek ismereteket. Egyszer elmentem lőni, hogy tudjam, milyen érzés, de ugyanilyen indítattásból kóstoltam már meg ételeket, italokat, sőt, a cigarettát is kipróbáltam egyszer. Mindig lesem a lehetőséget, az olyan élményeket, amikből meríthetek, tapasztalatot szerezhetek. S mint utaltál rá, megesett, hogy ellátogattam egy helyszínre. Nincs is fantasztikusabb, mint bejárni, a történetem helyszíneit. Csodás, bensőséges élmény volt, amikor nyár végén, este ott ültem a müncheni székesegyház lépcsőin, épp úgy és akkor, mint a Tél Berlinben egyik főszereplője. Az ilyen pillanatokban igazán érzem, hogy eggyé válok a történetemmel.
A nyírfák csendje az Orosz Forradalom idején játszódik, és viszonylag kevés forrás akadt a témában, de amiket találtam elég jók és informatívak voltak ahhoz, hogy megszülethessen a könyv. Azt viszont ki kell emelnem, hogy soha nem törekszem a százszázalékos történelmi hűségre. Eleve ez lehetetlen is volna, másrészt ezek mégiscsak szépirodalmi művek. Igyekszem minél hitelesebb lenni, de megengedem magamnak a megfelelő mértékű írói szabadságot.

Miért pont a nyírfa és a harmonika a jelképei az új regényednek? Esetleg te is játszol ezen a hangszeren?

Ugyanazt mondhatom, mint Oroszország esetében. A nyírfa a kedvenc fám, a harmonika az egyik kedvenc hangszerem, ráadásul mindegyik szerves része az orosz világnak. A regény főszereplője játszik harmonikán, és ez végig hangsúlyos a cselekményben. Ő egy kamasz fiú, egy nagyon jó, nagyon tiszta gyermek, csodálatos tehetséggel. A nyírfák számomra és más források szerint is az ártatlanság, a tisztaság és a bánat szimbólumai. Tökéletes jelképei a főhősöm lelkének.

Ősztől podcastek várhatóak tőled. Milyen témában tervezel beszélgetéseket indítani? Hol lehet őket, majd meghallgatni?

Nagyon remélem, hogy az időm és lehetőségeim engedik majd, hogy végre belevágjak ebbe a projektbe, mert hónapok óta tervezgetem.
Alapvetően a klasszikus irodalom áll majd a középpontban, esetleg olyan kortárs alkotások, amik meghatározóak voltak számomra. Terveim szerint háromféle blokk készül majd, egy beszélgetős, ahová vendégeket hívnék, és velük tárgyalnánk ki egy-egy meghatározó darabjait adott életműnek, emellett lesznek olyanok, ahol én beszélek majd könyvekről, végül pedig szeretnék egy rövidebb blokkot, ahol az írás lesz a középpontban. Ha minden jól megy, havi egy adás lesz, amiket spotify-on és youtube-on biztosan el lehet majd érni, és más platformon is, amennyiben technikai képességeim engedik.

Személyes beszélgetésünk során említetted, hogy a Színes tintákról álmodom nevezetű blogodon orosz projektbe szeretnél belefogni. Miről olvashatnak majd az olvasók? Esetleg történelmi témájú posztokra lehet számítani? Lesz köze a podcastekhez?

Ebben a projektemben főként az orosz irodalmon van a hangsúly, de mellette szó lesz mindenről, ami orosz (történelem, kultúra, akár gasztronómia is). Bár már született néhány bejegyzés, azt hiszem, most az egyetem kezdetével fog igazán beindulni ez a sorozat, és igen a podcastben is helyet fog kapni.

A klasszikus irodalom iránti szerelmed honnan jött? Azt már tudjuk, hogy nagyon szereted Kosztolányi Dezső alkotásait. Van másik olyan alkotó, akinek a munkássága ennyire nagy hatással volt rád?

Gyerekkorom óta leginkább klasszikusokat olvasok. A Harry Pottert leszámítva nekem teljesen kimaradtak a YA műfajú és hasonló regények annak idején, és most is nagyon ritkán olvasok hasonlókat. Nem volt ebben semmi szándékos, így alakult, de nem bánom. Szerintem, ha az ember egyszer igazán rákap a klasszikus irodalomra, onnantól kezdve mindig szüksége lesz rá; a mélységére, a nyelvezetre stb. stb. A podcasttel is az a célom, hogy bemutassam, milyen nagyszerű művek vannak, amiket nem merünk elolvasni, mert unalmasnak véljük őket, vagy épp kötelező olvasmányként elriasztottak tőlük.
Kosztolányi Dezső munkássága és személye nagyon fontos számomra, szeretem az írásait, azt ahogy hozzáállt az írói hivatáshoz, a magyar nyelvhez. Mindig tanulok tőle valamit. Rajta kívül nagyon inspirál Ernest Hemingway és Erich Maria Remarque is, de szeretem Puskint, Oscar Wilde-ot, Karinthy Frigyest, és nagy Shakespeare rajongó vagyok.

Az olvasók figyelmébe ajánlom, hogy augusztus 28-án a Café Zsivágóban találkozhatnak veled. Ugyanis az Altair Társulat szervezésében Czető Roland fog felolvasni a Tél Berlinben c. regényedből. Milyen érzés volt, amikor a társulat felkért erre a szerzői estre? Készülsz valamivel az odaérkező rajongóid számára? Én tutira ott leszek és viszem magammal a már megszerzett könyveimet, hogy dedikáld őket.

Boldog voltam, amikor felkértek. A járvány és a külföldön töltött hónapjaim miatt régen nem volt lehetőségem találkozni az olvasókkal. Már nagyon hiányzott. Íróként rengeteget számítanak ezek a személyes pillanatok, ezekből tudunk meríteni. Szóval örömmel és izgatottan várom. Az pedig, hogy Roland elvállalta a felolvasást, hatalmas megtiszteltetés. Régóta ismerem és szeretem a munkásságát.
Könyveket biztosan viszek a helyszínre, lesz majd lehetőség kérdezni, és remélem a résztvevők is élvezik majd a felolvasást. Ha pedig valaki a programon kívül is kedvet érezne egy kis beszélgetésre, egy finom tea mellett arra is sort keríthetünk. :)

Köszönöm, hogy időt szakítottál az interjúra! Remélem, még rengeteg könyvet fogsz alkotni az olvasók számára. Hiszen már most a klasszikusok között a helyed.

Kedvezményesen megtudjátok vásárolni Tomcsik Nóra összes könyvét a shop.konyvmogul.hu webshopban, ha használjátok a KMKITTI05 kuponkódot, amely a vásárlás végösszegéből további 5% kedvezményre jogosít.

Aki esetleg az augusztus 28-i programon nem tud részt venni, az a szept. 2-5 között megrendezésre kerülő 92. Ünnepi Könyvhéten is találkozhat személyesen Tomcsik Nóra írónővel (Budapest, Vörösmarty tér Deák Ferenc utca találkozása  – Imádom a könyveket stand).