Mielőtt a könyvekről írnék, be is szeretném mutatni, hogy mi is az a Bookstagram tour és hogyan is működik ez. Hiszen azon öt szerencsés blogger között lehettem, akiket kiválasztott Lukács Edina (book_time_26) és Aurora Lewis Turner, hogy a Bolygókeringő trilógia 1-2. részét elolvashassák.

Az Instagramon egyre nagyobb teret hódítanak a szem gyönyörködtető könyves képek, így ezt meglovagolva a kiadók bloggerek segítségével megalkották elsőként külföldön, majd hazánkban is a bookstagram tourt. Számos kiadó vagy éppen szerző bloggerekkel együtt működve Bookstagram Tourt indít, melynek célja, hogy minél nagyobb közönséget elérve népszerűsítsük az adott regényt.

Mielőtt jelentkeztem volna, utána jártam Névtelenek és A hetedik bolygó c. regényeknek, amelyeknek borítói egyszerűen meseszépek. Ráadásul, ha jobban megfigyeljük őket az alattuk lapuló történetet vezetik fel. Nem szeretem, amikor a borító és a történet között semmilyen összefüggés nincsen, így számomra ez egy pozitív csalódás volt.

Mind a két rész fordulatos, kalandos, titkokban gazdag történetet, azonban a második rész már helyszínekben is gazdagabb.

Egy olyan világba csöppenünk, ahol a Föld lakhatatlan lett, így az emberiség túlélése érdekében a már felfedezett exobolygókra telepítették őket. Ezen momentum miatt, akár még elképzelhető jövőnek is mondhatnánk. Nyílván azt leszámítva, hogy feltehetőleg „közel” lenne egy másik exobolygó. Az évek során az emberek élettartalma megnövekedett, a környezeti hatások által képességeket is elkezdtek kifejleszteni a túlélésük végett. Azonban a képeséggel rendelkezők számára ez sem jelentet menekvést, hiszen a nélküliek felfigyeltek rájuk. Ahogyan az lenni szokott, aki egy kicsit is „különb” az átlagosnál, azt jobb híján kitaszítják. Azonban az átlagosok között voltak olyanok, akiket vagy a félelem vagy az irigység vezérelte és elkezdték üldözni a névteleneket. Egy biztos: az evolúció csodája nem mentette meg az emberiség egy részét, hiszen továbbiakban is menekülniük kellett, már nem csak a természeti erő viszontagságai miatt, hanem a saját fajtájuk kegyetlensége elől.

Aurora mit sem sejtve éli hétköznapi életét, mígnem ereje életre kel. A névtelenek között is ritka erő birtokában van ő, ami nem csak neki, de az állam katonáinak is feltűnik. Innentől kezdve versenyt fut az idővel. Hiszen, ha megadott időn belül nem jut el előző életei fontos helyszíneire, ezáltal összegyűjtve a többi képességét, Aurora meghal.  A rögös útján barátokra lel, akik akár a halálba is vele tartanának.

Az első részben Aurora előző életeiből 5 erős nő élete tárul a szemünk elé: egy fáraó felesége, egy kereskedő leánya, egy papnő az indiánok között, egy fiatal lány és egy kutató. Egy közös van bennük: a mérhetetlen fájdalmuk miatt pusztítást végeznek. Aszeth és az Aleshanee története állt a hozzám legközelebb, míg az ausztráliai nyaraláson levő Adéllal semmilyen módon nem tudtam azonosulni. Számomra idegen és élvezhetetlen volt. Úgy gondolom, hogy a Anne Lewis életének egy szeletére való visszatekintésre mindenképpen szükség volt, hiszen ezáltal ismerhettük meg mi lett a csodálatos Föld nevű bolygónkkal.

A második részben olyan helyszínekre is elkalauzol minket a csapat, ahová ember eddig nem nagyon tette be a lábát. Vagy éppen elénk tárja, górcső alá vetve a nincstelenséggel és reménytelenséggel járó problémákat, mint például: fiatalok az utcán élnek és tudatmódosító szerekkel jutnak pillatnyi boldogságukhoz.

Mindegyik karakterben felfedezni véltem egy-egy olyan mozzanatot, amely közelebb hozta az olvasóhoz az adott karaktert. Egyetlen egy karakterrel nem tudtam megbarátkozni, aki nem más, mint Aurora. Számomra gyerekes volt a viselkedése, amelyet reményeim szerint a harmadik részben már levetkőz önmagáról. Nagyon sokszor túlon-túl önfeláldozó volt, ráadásként elutasító is a közkedvelt Lloyddal szemben.

Izgatottan várom, hogy a 3. részben hova sodorja őket az élet. Llyold talán élete egyik legnehezebb döntése elé kerül, vajon melyiket fogja választani? Aurora képes lesz legyőzni a benne rejlő gonoszt és felülkerekedni az átkon? Képes lesz rá, hogy megmentese a névteleneket és a vezetőjük legyen?

Még egyszer szeretném megköszönni azt, hogy a kiválasztottak között lehettem, ráadásul a poszt megírása óta már a 3. része is a kindle-n vár az elolvasásra. Így a történet lezárásáról is hozom majd a későbbiekben az ajánlómat.

Mindent összevetve tetszett a trilógia első két része, azonban a fent említett két ok miatt csak 4 csillagot tudnék rá adni. Érdekesen felemelte a fiatalok drogkezelési és szegényebb országok problémáit is, mint például: fiatal lányok prostitúcióját, az emberkereskedelmet. A könyvben megjelenő szerelmi szál számomra mindenképpen emelt a történeten. Magával vonzott a történet és az olvasása közben nem éreztem az idő múlását.

Vedd a kezedbe a regényt és légy részese a kalandnak.

Kedvcsinálóként az írónő engedélyével elhoztam nektek a kedvenc részletemet a 2. részből:

Legnagyobb meglepetésükre nem a folyó felé vették az irányt, hanem a kitört üvegű hangárhoz értek, majd egyenként léptek be annak sötétjébe. A társaság legnagyobb csodálkozására a hangár közepén lévő, terjedelmes medencében víz állt, ami tükörsima felülettel rendelkezett. Csupán a hangár tetején lévő ablakok által átengedett holdak és csillagok fényét tükrözte vissza az éjsötét felület. A medence közepén pedig egy régi hajó állt. Ez a hajó egy cseppet sem hasonlított azokra a gépekre, amelyek a város folyóján úsztak nap mint nap. Ez fából készült, óriási árbocai és vitorlái voltak, valamint egy egész személyzet sürgött-forgott rajta. Samnek és a lányoknak tátva maradt a szája, amint meglátták azt az építményt, aminek legmagasabb rúdja elért egészen a hangár tetejéig. Az alacsony kalóz ekkor elkurjantotta magát, mire a hajó fedélzete megelevenedett, és a rajta dolgozó öt-tíz ember útra késszé varázsolta a közlekedési eszközt.
– A tervünkben az állt, hogy néhány óra múlva indulunk csupán, de, mivel közbejött ez a sürgős út, úgy gondolom, hogy talán veletek kivételt tehetünk. Gomorába megyünk egy újabb szállítmányért.
– Nagyszerű – állította szarkazmussal teli hanggal Lloyd, mire bizonytalanul a hatalmas tákolmányra nézett, majd megjegyezte:
– Remélem, ez nem fog a nyílt vízre kifutni!
– Itt dehogy! – hallották, ahogy röhögésben törtek ki a kalózok, a nevetésük pedig hosszan visszhangzott a hangárban.
– Akkor meg mégis, hogyan… – kezdte Auróra, mire a kalóz rávetette fürkésző tekintetét, majd így szólt:
– Hamarosan meglátod, szivi. – Erre egy halk morgás csapott fel Lloyd torkából, ami rávonzotta a kalózok, így azok főnökének tekintetét is. Az embercsempészek mit sem törődtek vele, ehelyett felkészítették a hajót az indulásra. A legénység többi részét és a jövevényeket is egy csónakba ültették, majd a közlekedési eszközre kalauzolták őket. Lloyd érezte, ahogy felfordult a gyomra, gyűlölt ugyanis hajókázni, látszott is az arcán, hogy nem érezte jól magát ott, de szerencsére még azelőtt elérték a jókora teknőt, hogy kiadhatta volna magából a szegényes ételt, amit aznap fogyasztott.
Amint felkerültek a hajó fedélzetére, a kapitány, akivel az üzletet kötötték, kiadta a parancsot, így a többiek serénykedve hajtották azt végre, immáron indulásra készen. Az egyik csempész odavetette az újonnan érkezőknek:
– Kapaszkodjatok jól! Zűrös lesz a landolásunk!

– Fasza – morogta Lloyd, miközben igyekezett erősnek tetettetni magát, de ő bizonyult az elsőnek, aki megkapaszkodott a kötelekben. A társaság tagjai is elhelyezkedtek egy-egy kötélbe, korlátdarabba markolva, és az indulást várva. A kapitány a hajó közepére állt, és az utasok legnagyobb meglepetésére behunyta a szemét, aminek hatására furcsa dolog történt. Az alattuk lévő víz cseppekre vált, a cseppek pedig elkezdtek a gravitációnak ellentmondva felfelé peregni. Auróra látta a tükrükön megcsillanó csillagok fényét. Alig hitt a szemének, amint észrevette, hogy az alattuk lévő víz miként viselkedett, miközben úgy tűnt, mintha maga a hajó is felfelé emelkedett volna. Hirtelen nem látott az építmény körül semmit, csupán az állandó sötétséget. Már a hangár, a törött ablakok, a kinti móló, mind semmivé lett.
Auróra elveszett a varázslatban, az intő szót elfeledve hajolt ki a hajó korlátján, hogy az ott lévő, felfelé szálló cseppek után nyúljon, és ezzel a markába zárja őket.
– Kapaszkodj! – hallotta Lloyd parancsoló hangját, aki nem volt a helyzet magaslatán. A lánnyal ellentétben ő ugyanis egyáltalán nem élvezte ezt az utazást. Auróra viszont, mintha meg sem hallotta volna a felszólítást, széles mosollyal az arcán a vízcseppekbe révedve próbálta utolérni őket. De a következő pillanatban valami történt.
A hajó már nem emelkedett tovább, a cseppek is megálltak egy pillanatra, s a következő minutumban maga a hajó a vízcseppekkel együtt kezdett zuhanni. Lloyd ijedten kapott a vörös hajú lány után, aki a levegőben lógott a vízcseppek után bámulva, majd gondolkodás nélkül megragadta, közel húzta őt magához, és igyekezett kímélni őt minden ütődéstől, aminek ezáltal ő maga kapta a javát. A hajó végül egy hatalmas loccsanással ért vizet, miközben a vízcseppek is visszatértek az eredeti, a fizika törvényeinek engedelmeskedő helyzetükbe. De az utasok legnagyobb meglepetésére immáron nem a sötét hangárban találták magukat, hanem a nyílt vízen, hiszen egy méretes tó habjait szelték az előttük magasodó város irányába.
Auróra tisztán hallotta a legénység kurjongatását, de ő maga egy erős szorításban találta magát, így megtelt a tüdeje Lloyd vonzó illatával, érezte a férfi testének melegét, a saját ujjait annak húsába vájni, melyek nem tehettek semmilyen kárt benne. A férfi szorosan tartotta Aurórát, aki egy kicsit fel is szisszent ettől, de édes kín volt ez számára. Lloyd szorítása megenyhült egy pillanatra, így Auróra kiutat talált annak védelmező mellkasából, ölelő karjaiból, így aztán levegő után kapkodva lépett el tőle, mire szemben találta magát annak zöld tekintetével.