Ha érdekel, hogyan kapcsolódik össze zene, mítosz és írás, olvasd el az interjút!

szerzői megjegyzés: Először is, szeretném megköszönni az interjú felkérést, és örülök, hogy válaszolhatok a kérdéseidre. Rögtön egy bocsánatkéréssel kell kezdenem, hogy ilyen sok zenét, zeneművet jelöltem meg a válaszaimban, de számomra az írás és a zene nagyon szoros kapcsolatban áll. Hogy továbbmenjek, amikor írok én nem egyszerűen a sorokat „vetem papírra”, hanem a regény/novella film verziója fut a lelki szemeim előtt képpel, hanggal és persze zenével… 😊

Több regényedben is hangsúlyos a hadsereg, a katonaság, vagy a biztonságtechnika világa. Volt olyan konkrét élettapasztalatod vagy munkahelyi élményed, amely egy-egy karakter vagy jelenet megszületését közvetlenül inspirálta?

Az élettapasztalatom nem kapcsolódik kifejezetten egyik karakteremhez/jelenetemhez sem, legalábbis, nem konkrétan. A legtöbb helyen ahol dolgoztam titoktartási nyilatkozatot kellett aláírnom, úgyhogy azokat az élményeket nem igazán osztom meg a könyveimben. Inkább arról ejtenék szót, hogy láttam, átéltem miként élik meg egyesek az átlagemberek számára nem annyira ismert, akár ijesztőnek is mondható szituációkat, hogyan reagálnak rájuk. Mert ugye, van, aki pánikba esik, van akit megkeményít, és akad, aki (fanyar) humorral veszi az akadályt. Bocsánat, ha most kicsit elkalandozok, de ha már ihletről esett szó elmondanám, hogy érdekes módon számomra a legfőbb inspiráció a zene. Hadd említsek pár példát: A kard és feszület című regényemet Globus – Preliator című műve ihlette. Vagy a Valkyrie című novellámat (Mítoszok ködében c. novelláskötet) a Miracle of Sound- Valhalla calling inspirálta. Talán furcsának tartod majd, de mindkét zenemű olyan hatással volt rám, hogy „Hol a kardom, hol a pajzsom? Ha kerestek a harctéren megtaláltok!!”. Hogy ne csak csatával kapcsolatos esetet említsek: Az utolsó angyal novellámat (Fent és lent c. novelláskötet.) Lucy Thomas - Hallelujah című dala keltette életre bennem. Egyébként sokszor említem is a műveimben a zenét (linkekkel), mint például a Férfiszemmel novelláskötetem novelláiban, vagy A látogató címet viselő novellám (A csillagok dala c. kötet) amiben egy idegen faj tábornoka rádöbben, hogy a hozzájuk képest primitívnek mondható emberi faj legnagyobb fegyvere a zene: (Celine Dion – Ave Maria)

A Csillaghatárban két teljesen eltérő társadalom él egymás mellett – egy középkorias fantasy-világ és egy fejlett, csillagjáró civilizáció. Milyen elvek szerint építetted fel ezt a kettős világot, és milyen üzenetet szerettél volna átadni az olvasónak ezzel a kontraszttal?

Bevallom, nem tartozom a mindent előre megtervező szerzők körébe, éppen ellenkezőleg. Legjobb esetben is csupán egy igencsak részleges alapötlettel a fejemben ülök le írni. Valahogy úgy, ahogy Zsákos Bilbó is mondta Tolkien regényében: "Veszélyes dolog kilépni az ajtón, Frodó. Csak rálépsz az útra, és ha nem tartod féken a lábadat, már el is sodródtál, ki tudja, hová." Nem tervezek, nincsenek „elvek”, csupán az ihlet és némi elképzelés, hogy merre induljak el a művel. A többit menet (írás) közben találom ki. A Csillaghatár című regényemben mindössze azt tartottam szem előtt, hogy az egymást követő eseményekkel lépésről lépésre feltárjam, miként kapcsolódik egymáshoz a két teljesen különböző civilizáció. Úgy hiszem, a regény üzenete majd’ minden olvasó számára kicsit vagy éppen nagyon más. Fel lehet fogni egy könnyed, vasárnap délutánra való sci-fi/fantasy műnek, de ugyanakkor rámutat arra is, hogy milyen könnyű az embereket manipulálni és irányítani, akár eszmei (vallások, ideológiák, dogmák) akár fizikai (katonai szigor, a nagy cégek könyörtelen profitéhsége) módszerekkel. Az emberiség nem hazudtolja meg önmagát, amit tett a múltban, azt teszi a jövőben is. Gondolj csak bele, amikor megérkeztek az európai hódítók egy-egy új kontinensre szinte azonnal fegyverrel, vallással és kizsákmányoló kereskedelemmel igyekeztek elnyomni, kordában tartani az őslakosokat. Sokezer év alatt sem változott ez a dolog, ugyan miért lenne másképp a jövőben? 

Regényeidben gyakran jelenik meg a humor vagy az irónia, még a komolyabb témák mellett is. Tudatosan keresed az egyensúlyt a szórakoztatás és a mondanivaló között, vagy ez az írás közben alakul ki?

Nálam a humor, a szarkazmus és az irónia ösztönös dolog. Világ életemben mindig is amolyan „ökörködő hülyegyerek” voltam, és úgy tűnik, soha nem nőttem ki belőle teljesen. Szerintem, a humor az egyik legjobb módszer, hogy bevonjuk az olvasót a műbe, ha a zsáner, a sztori és a stílus is passzol hozzá. Hiszem, hogy a jó helyen és módon alkalmazott humor azon túl, hogy szórakoztat, megerősítheti a mondanivalót. Egy-egy jó poénra könnyű emlékezni.

Volt már rá példa, hogy bekezdéseket, féloldalnyi szöveget kellett utólag átírnom, mert úgy éreztem, túl poénos vagy éppen túl komor lett. Egyszóval, igen, minden művemben törekszem az egyensúlyra, habár erre is akad ellenpélda. A Szindikátus sorozat (A farmer, Az áruló, A vakáció) például kifejezetten vidám sci-fi kalandregény/űropera célzattal íródott, kerülve minden komolyabb témát. Remélem, az olvasóim is így látják, különben bajban leszek…

Több művedben is visszaköszönnek mitikus, folklórból ismert lények (például a Wendigo). Hogyan választod ki, melyik legendát vagy mítoszt dolgozod fel, és volt-e olyan, amelynek kutatása közben egészen új értelmezésre bukkantál?

A mítoszok, legendák témaköre az egyik kedvencem, különösen a kelta és az északi gyökerekkel rendelkezők. A Wendigo egy kicsit rendhagyó, mert azzal a regénnyel kifejezetten egy olyan mitikus teremtményt céloztam meg, amelyik a magyar olvasók számára kevésbé ismert. A regény írása során bizony néha vért izzadtam, mert olyan időszakba és területre nyúltam (Kanada az első világháború idején) amiről gyakorlatilag semmit sem tudtam. Plusz ugye, maga a wendigo (vagy másként windigo) alakja… Ahány (indián) törzs, annyiféle többé-kevésbé különböző verziót találtam. Néha már azon voltam, hogy keresek egy Ojibwe (indián) weboldalt/szervezetet és a segítségüket kérem. Átkoztam is magam kegyetlenül, de úgy voltam vele, ha már belekezdtem a z írásba, akkor be is fejezem! Az igazat megvallva, minden egyes (mitikus jellegű) írásomat jelentős kutatás előzi meg. Sokszor még az írást is felfüggesztem, hogy további részleteket találjak, vagy tisztázzam az időközben felmerült kételyeimet, ugyanis nem szeretném, hogy az olvasók a fejemhez vágják: hülyeségeket irkálok. Ahogy azt már említettem, legtöbbször a zene segít, hogy melyik éra, melyik nép legendái kerüljenek a palettámra. Ismét hoznék pár példát, ha még nem unod.  A Szarvaslány legendája (A valóságon túl c. kötetben) a Ly O Lay Ale Loya (Circle Dance) ~ Native Song ihlette. Nemrégen kaptam egy megkeresést, hogy írnék-e egy urban fantasy novellát. Igent mondtam rá, és egy kelta (ír) témájú művet küldtem válaszul, amit a Celtic Woman - Tír na nÓg című száma inspirált.  Amúgy, igen, volt olyan, amikor kutatás közben felszaladt a szemöldököm a homlokomon. Például nem tudtam, hogy a banshee/bean sídhe (Ír folklór) avagy szabad fordításban „sikítószellem”, nem helyhez vagy tárgyhoz kötődik, hanem egy-egy családhoz, és nem feltétlenül az a dolga, hogy halálra ijessze az embert. Vagy azt sem tudtam, hogy a selkie/maighdeann-mhara (Skót folklór) szabad fordításban „fókatündér” és nem azonos az általunk ismert sellővel. Mindkét eset a Valóságon túl c. kötetem novellái kapcsán bukkant felszínre. Vagy, ahogy azt sem tudtam, hogy a skorpióembereket (girtablullû) az ősi mezopotámiai Tiamat tengeristennő hívta életre és harcba, amikor Marduk, a viharisten megölte Apsut, a folyók és tavak istenét, aki Tiamat kedvese volt. (Mítoszok ködében kötet – Régi istenek c. novella)

Az e-könyves terjesztés mellett döntöttél, és barátságos áron kínálod a műveidet. Hogyan látod az önálló, digitális publikálás jövőjét, és milyen visszajelzéseket kapsz az olvasóidtól ezzel a stratégiával kapcsolatban?

Az ekönyv számomra egyszerűbb és elérhetőbb megjelenési forma. Sajnos, Új Zélandról intézni az otthoni nyomtatást, terjesztést, tárolást stb. kissé nehézkes. Nem lehetetlen, de én írni szeretek, és nem kiadóknak könyörögni. Jelenleg a Helma kiadó jóvoltából és jóindulatának köszönhetően akad pár könyvem, amit meg lehet náluk rendelni, de nagyjából ennyi a nyomtatott publikációm. Álszerénység nélkül mondom: nem tartom magam kifejezetten jó írónak. Valahol a középmezőnyben muzsikálok, ez pedig, különösen a megfelelő otthoni kapcsolatok nélkül, erősen lecsökkenti a klasszikus publikálás esélyeit. Sokan visszajeleztek, és sajnálják, hogy nem jelennek meg nyomtatásban a műveim. Hidd el, valahol én is így érzem. Viszont, látom a jó oldalát is, amivel vigasztalom magam: elektronikus formában a világ bármely részéről elérhetők a műveim. Amúgy a digitális és hagyományos publikálást én úgy látom, mint a porszívó és a partvis viszonyát. A legtöbb háztartásban mindkettő megtalálható, és mindkettőnek megvan a maga feladata és jól megférnek egymással. A gond ott kezdődik, amikor a partvis közel ugyanannyiba kerül, mint a porszívó, de ez már üzletpolitika, amibe nem akarok belemerülni. Ami a barátságos árat illeti: nem a pénzért írok. Az az átlagosan két-háromszáz forint, amibe egy-egy művem kerül, az csupán egyfajta becsületpénz, amivel az olvasó a műre fordított időmet honorálja. Ahogy a mondás is tartja: „Csak hogy legyen neve annak a gyereknek…”

Rendszeresen váltogatsz zsánereket – sci-fi, fantasy, thriller, horror –, sőt, álnéven is publikáltál. Milyen alkotói szabadságot ad neked a műfaji kísérletezés, és van-e olyan zsáner vagy téma, amelyet még nem próbáltál, de szívesen kipróbálnál a jövőben?

A zsánerek, amikben írok kötetlenségük miatt már önmagukban is nagy szabadságot adnak, de rájöttem, hogy szeretek kevert zsánerben írni, mert ott aztán tényleg szabad teret kaphat a fantázia. Hogy említsek párat: A tizedik démon: sci-fi és fantasy keverék, mert ugye mit keres egy emberi testet öltött démon egy távoli, idegen civilizáció bolygóján? Vagy az Egy az Isten: fantasy western egy kis horrorral fűszerezve, amiben egy angyalvadász démon a vadnyugatra utazik, hogy kivizsgáljon egy furcsa, mágikusnak tűnő esetet. A lehetőségek tárháza nyílik meg az író előtt, amikor két (vagy akár több) zsánert vegyít és csupán a szerző tehetségén, kitartásán múlik, hogy mennyire lesz képes kiaknázni a lehetőséget.

Csak azokat a műveket publikáltam írói álnév alatt, amik abszolút távol esnek a tőlem megszokott zsánerektől. Nem akarom összezavarni az olvasókat, akik például sci-fit szeretnének tőlem olvasni, erre kapnak egy romantikus művet… (Ez itt a vigyorgás helye.) Ahelyett, hogy felsorolnám, milyen zsánerben próbálnám ki magam, inkább azt mondom, amiben szinte biztos, hogy nem fogok írni:

Krimi. Valahogy nagyon távol áll tőlem, mert túl logikus, túl sok figyelmet igényel. Elég egyetlen kifelejtett részlet és a gyakorlott olvasó máris csóválja a fejét, aztán megy a kétcsillagos értékelés a műre.

Romantikus, főleg a dark-romance. Egy-egy novella erejéig még talán, de, hogy egy teljes regényt írjak? Nem hiszem, hogy képes lennék rá. Na, jó, egy romantikus jellegű naplóregyényt publikáltam álnév alatt, de azt sem merném kifejezetten romantikusnak titulálni.

Hard sci-fi és High Fantasy. Az első számomra túl elvont, sokszor túl filozofikus avagy túl műszaki. Ehhez az (al)zsánerhez speciális agy kell, én viszont túlságosan is két lábbal állok a földön. A másodikkal pedig az a bajom, hogy sokszor már pár oldal elolvasása után feladom, mert (tisztelet a kivételnek) nem tudok mit kezdeni a hetvenkilenc kimondhatatlan nevű szereplővel, helyszínnel és a tucatnyi szálon futó-gubancolódó cselekménnyel.

Történelmi. Egyetlen egy történelmi kalandregényt írtam (Kard és feszület), és bár úgy érzem, nem sikerült rosszul, de rettentő sok kutatómunkát igényelt. Talán, ha lenne elegendő szabadidőm, írnék többet is. A történelmi művek átka, hogy alaposan utána kell nézni minden adatnak, különben a hozzáértő olvasók azonnal kiszúrják a hibákat. Érdekesség, hogy ugyanakkor nagyon szeretem ezt a zsánert olvasni. Minél régebben játszódik, annál inkább.  A milétoszi hajós, Az írnok és a fáraó, Búvár Kund, A koppányi aga testamentuma stb. mind örök kedvenceim.

Itt tudjátok beszerezni a könyveit.

Az alábbi platformokon találjátok meg:

Szerzői weboldal

Moly.hu

Facebook