Nagyon szeretem a fantasy regényeket, és közel állnak hozzám azok is, amelyekben az erősebb vonalat a szerelem képviseli. Reményekkel telve vetettem bele magam eme könyv olvasásába, hiszen már a borítójával elvarázsolt. A fülszövege is sok jót ígért, azonban csalódnom kellett a belső tartalmával kapcsolatban. Szeretném már a legelején leszögezni, hogy bár engem nem nyert meg magának ez a regény, mégis kíváncsian várom az írónő következő alkotását. Ráadásul más a személyes véleményemtől eltérve akár kedvenccé is avanzsálhatja.
Mielőtt belevágnék a kritikába, szeretném bemutatni az írónőt, Elena Honoriát, akinek már három megjelent regénye van. . Ahogyan az első kettő, ez is a Smaragd kiadó gondozásában jelent meg. A szerző weboldalát itt éritek el.
A történet az őszinte, tiszta szerelemről szólna, amely mindent legyőz, és akik összetartoznak, azok úgyis egymásra találnak. Ahogyan az lenni szokott ebben a zsánerben, a főszereplőnk nem illik saját világába, különleges képességgel rendelkezik. Isadora változás elé néz: vagy lemond mindenről, amitől ember lesz, de cserébe a világ legjobb varázslói közé tartozhat vagy továbbra is ember marad, a családja és szerettei gyűrűjében. Szerelmes lehet. Gondolom, mindenkinek van egy tippje, hogy melyiket választotta, hiszen a könyv folytatódik…
Eközben megismerkedhetünk a heves vérmérsékletű Mágussal és a Pappal, akik Azoriába tévednek és telepednek le. A kisváros történetesen a Varázslónő tartománya. A nőhöz fordul a két jóbarát segítségért. A forrófejű férfi plátói szerelmet kezd el táplálni a nő felé, ami talán a vesztüket okozhatja majd. A Mester száműzi őket az emberek világába, ahol újra egymásra kell találniuk. Azonban ez igencsak rögös útnak ígérkezik.
A könyvet könnyed nyelvezete és vékonysága miatt hamar elolvashatjuk, ezért akár egy strandoláshoz is tökéletes társ lehet.
Magából az alap tézisből jó regényt ki lehetett volna hozni, azonban azt kell, hogy írjam, ez a kötet még átdolgozásra váratott volna. Ugyanis számos hibát véltem felfedezni, amelyek nem engedtek el, és onnantól kezdve már másra se tudtam figyelni. Ilyenek a logikai bukfencek, a karakterek lapossága, a világ kidolgozatlansága és az egymást követő oldalokon való információismétlések...
…és akkor bővebben is kifejtve:
A logikai bukfenceket csak spoilerrel tudom bemutatni. Spoiler, a nő lemondva mindenről megszűnik emberi lénynek lenni, és onnantól kezdve különleges lényként fog élni, tevékenykedni – azonban ez nem érződik, továbbra is emberként van ábrázolva; egyébként, ahogyan mindenki más is, pedig a tartományban élők nem emberek... spoiler vége.
A karakterek a legfontosabbak egy regényben, ha ők nincsenek jól megformázva, akkor bármennyire is ki van dolgozva a világuk, egyszerűen unalmas lesz a történet. Ahogyan karakterfejlődés se megy végbe. Olyan is megesik, hogy az írónő bizonyos karaktereket nem is használ, pedig elvileg ők fontosak lennének, például a Pap. Célt kell adni nekik, képességekkel és tulajdonságokkal felruházni őket. Sajnos itt ez nem történt meg. A két főszereplő végtelenül önző volt. Egyik sem tett igazán lépéseket a másik felé. Pedig itt azon lett volna a hangsúly, hogy az egymás iránt érzett igaz szerelem miatt minden akadályt leküzdenek egymásért. Nagyszerűen ki lehetett volna fejteni, hogy a valóságban hogyan is néz ki egy kapcsolat. Nem csak megszerezzük a másik bizalmát, de utána minden egyes nap igenis kötelességünk csiszolódni egymáshoz, miközben megpróbáljuk megőrizni önmagunkat. Megtalálni e két ellentét között a tökéletes egyensúlyt.
Isadora szemszögéből olvasható főként a történet, azonban a folyamatos önsajnálaton kívül nem nagyon kaptunk komolyabb eszmefuttatást a részéről.
Nemcsak a karakterek kidolgozása maradt el, de a világ sem lett megfelelően bemutatva. Nem tudjuk, milyen fizetőeszközeik vannak, a tartományban élők most mégis emberek lennének vagy netán tündérek? Ahogyan arra se kaptam választ bármennyire is szerettem volna megtudni miként él a többi varázsló, mik az ő feladataik, stb. Az információismétlés is egy nagyon súlyos hiba, hiszen aki folyamatosan olvassa a regényt (tehát nem hetek kihagyásával egy-egy fejezet között), vagy gyorsolvasó, azok számára ez zavaró lehet.
Végül jöjjenek a csattanók. Jobban mondva azoknak a hiánya, ugyanis a szerző szuperül felvezeti ezeket, és már-már fokozott izgalommal vártam, hogy na, igen, most végre megtudunk valamit! De sajnos nem jött el a várva várt pillanat, ugyanis ezeken a pontokon egyszerűen csak átlépett a szerző.
Példát is hozva: amikor Isadora még csak tanulja a varázslatok csínját-bínját, teljesen ráfeszül a felkészülésre, és nem pihen. Ebből kifolyólag nem tud megfelelően koncentrálni, és ez a fejlődését hátráltatja. Emiatt a Mester mond neki egy mantrát, ami kezdetben ellazítja és megnyugtatja, végül pedig felfrissíti. Beválik a Mester tanítása. Azonban azt, hogy mit mondhatott neki, sem most, sem később nem tudhatjuk meg.
Kritikám végére szerettem volna egy pozitívumot is hozni. A történet egy része Párizsban játszódik, ahova nagyon szeretnék eljutni. Ez volt az egyedüli pont, amivel közelebb éreztem magamhoz a regényt.
De minden felsorolt hiba javítható gyakorlással. Ettől még a következő regényével Elena Honoria elkápráztathat minket.
Ennek a kisregénynek is megvan a célközönssége, biztosan lesz, és moly.hu értékelések között látva már volt olyan is, akinek tetszett, ez azonban most nem én voltam.
Itt tudjátok megvásárolni.
