Krencz Nóra az írásban talált otthonára. Miután olvastam az összes könyvét bizton állíthatom, hogy jelenlegi könyvével a Szilánkkal teljesen beérett a feladatához.
Már többször is Dugonics András Irodalmi díjra jelölték fantasy kategóriában, míg nem idén a kalandregény kategóriában negyedik helyezést érte el. Szóval Nóri, ezúton is még egyszer gratulálni szeretnék neked. Még mindig igazán szívmelengető érzés, hogy segíthettem a borítóleleplezésben és a köszönetnyilvánításban ott szerepel a nevem.
Olyan témát vett górcső alá, amely a mindennapjainkban is jelen vannak a modern emberek életében. Mégpedig a patriarchális társadalomban elhelyezkedett nők szerepe. Hiszen a nőknek igenis bírnia kell továbbra is szépen, csendben a folytonosan őket ért sérelmeket. Legyen szó arról, ha az utcán sétálva utánunk kiabálnak a férfiak gyöngyszemei, de akkor is, amikor elfajulnak (?!) ezen helyzetek. Legyünk szépek, okosak, csábosak, megértőek, de mindezt úgy, hogy ne vigyük túlzásba. Tartsuk fent a család békéjét, a ház rendjét és természetesen legyünk sikeresek a karrierünkben is, mindezt úgy, hogy a párunk sikereinek árnyékában maradjunk. Hála az égnek, egyre több az olyan férfi, aki kiáll értünk, aki velünk van. Akikkel egyenlő társak vagyunk, mind a munkahelyen és a párkapcsolatban. Egyre több nő talál önmagára és lép ki ebből a skatulyából. Ennek a fejlődésnek a sikeréhez ajánlom a Szilánk elolvasását. Milyen érdekes gondolatmenet, hogy a tükör a legőszintébb barátunk, ha meghalljuk a szavát. Önmaguk elfogadása és megismerése, nem feltétlenül jár fájdalmak nélkül, ezt szimbolizálja a könyvben az összetört szilánkokat rejtő erszény.
A főszereplőnk életébe rövid betekintést nyerhetünk, míg a további három nő bőrébe bújhattunk. Az elmúlt korok a társadalom összes rétegéből egy-egy apró szilánkot kiragadva. Demetria-ról, Marie-ről és Emilie-ról szól, akiknek a gondolkodásmódja meghaladta a korát és nem féltek a társadalmi elvárásokkal szembe menni. Apránként, de az ilyen mozzanatok indították el a változást. Azonban a regény még egy másik fontos témát is célzott kiemelni: az önmagunkra találást. Szinte érzem, ahogyan a szerző a könyv végéhez érve talált ténylegesen a belső hangjára. Mindemelett mintha csak egy vallomás lenne az olvasóhoz. Egy olyan vallomás, amely elolvasásával sokunkat motiválhat:
Demetria megmutatta: nőként is ember vagyok. Legyek önállóbb, adjak hangot a véleményemnek, és álljak ki mellette. Marie Louise rávezetett, hogy ne hagyjam magam befolyásolni, ne engedjem, mások saját céljaiért átmosni az agyam. Emilie pedig… nos a legszemélyesebb tanácsot adta. Ne érjem be kevesebbel annál, ami boldoggá tesz és felvirágoztatja a lelkemet.
Demetria, Marie Louise, Emilie Jefferson karakterek megalkotása olyan zseniálisra sikeredett, hogy külön-külön regényekért kiálltanak. Nóri a szereplőket nem kíméli, számomra kedves szereplők is meghalnak, nem feltétlenül kapták meg a maguk jutalmát, mint például a szerelmet. Ilyen mély gondolatokat, amelyeket a könyv tartalmaz, csak tapasztalás útján szerezhet az ember. Szinte érzem az író lelkét, a törekvéseit, a fájdalmait és örömeit a sorok között.
Mindenkinek bátran ajánlom ennek a könyvnek az elolvasását, akik szeretik a lélektani, történelmi fikciókat, egy fantasy jeggyel keverve. Engem örökre magával ragadott és biztosan újra fogom olvasni még jó párszor.
A könyvet a kiadó webshopjában tudjátok megvásárolni és ne feledjétek el használni a OLVASOLAMPAS kuponkódot.
Mielőtt a könyvekről írnék, be is szeretném mutatni, hogy mi is az a Bookstagram tour és hogyan is működik ez. Hiszen azon öt szerencsés blogger között lehettem, akiket kiválasztott Lukács Edina (book_time_26) és Aurora Lewis Turner, hogy a Bolygókeringő trilógia 1-2. részét elolvashassák.
Az Instagramon egyre nagyobb teret hódítanak a szem gyönyörködtető könyves képek, így ezt meglovagolva a kiadók bloggerek segítségével megalkották elsőként külföldön, majd hazánkban is a bookstagram tourt. Számos kiadó vagy éppen szerző bloggerekkel együtt működve Bookstagram Tourt indít, melynek célja, hogy minél nagyobb közönséget elérve népszerűsítsük az adott regényt.
Mielőtt jelentkeztem volna, utána jártam Névtelenek és A hetedik bolygó c. regényeknek, amelyeknek borítói egyszerűen meseszépek. Ráadásul, ha jobban megfigyeljük őket az alattuk lapuló történetet vezetik fel. Nem szeretem, amikor a borító és a történet között semmilyen összefüggés nincsen, így számomra ez egy pozitív csalódás volt.
Mind a két rész fordulatos, kalandos, titkokban gazdag történetet, azonban a második rész már helyszínekben is gazdagabb.
Egy olyan világba csöppenünk, ahol a Föld lakhatatlan lett, így az emberiség túlélése érdekében a már felfedezett exobolygókra telepítették őket. Ezen momentum miatt, akár még elképzelhető jövőnek is mondhatnánk. Nyílván azt leszámítva, hogy feltehetőleg „közel” lenne egy másik exobolygó. Az évek során az emberek élettartalma megnövekedett, a környezeti hatások által képességeket is elkezdtek kifejleszteni a túlélésük végett. Azonban a képeséggel rendelkezők számára ez sem jelentet menekvést, hiszen a nélküliek felfigyeltek rájuk. Ahogyan az lenni szokott, aki egy kicsit is „különb” az átlagosnál, azt jobb híján kitaszítják. Azonban az átlagosok között voltak olyanok, akiket vagy a félelem vagy az irigység vezérelte és elkezdték üldözni a névteleneket. Egy biztos: az evolúció csodája nem mentette meg az emberiség egy részét, hiszen továbbiakban is menekülniük kellett, már nem csak a természeti erő viszontagságai miatt, hanem a saját fajtájuk kegyetlensége elől.
Aurora mit sem sejtve éli hétköznapi életét, mígnem ereje életre kel. A névtelenek között is ritka erő birtokában van ő, ami nem csak neki, de az állam katonáinak is feltűnik. Innentől kezdve versenyt fut az idővel. Hiszen, ha megadott időn belül nem jut el előző életei fontos helyszíneire, ezáltal összegyűjtve a többi képességét, Aurora meghal. A rögös útján barátokra lel, akik akár a halálba is vele tartanának.
Az első részben Aurora előző életeiből 5 erős nő élete tárul a szemünk elé: egy fáraó felesége, egy kereskedő leánya, egy papnő az indiánok között, egy fiatal lány és egy kutató. Egy közös van bennük: a mérhetetlen fájdalmuk miatt pusztítást végeznek. Aszeth és az Aleshanee története állt a hozzám legközelebb, míg az ausztráliai nyaraláson levő Adéllal semmilyen módon nem tudtam azonosulni. Számomra idegen és élvezhetetlen volt. Úgy gondolom, hogy a Anne Lewis életének egy szeletére való visszatekintésre mindenképpen szükség volt, hiszen ezáltal ismerhettük meg mi lett a csodálatos Föld nevű bolygónkkal.
A második részben olyan helyszínekre is elkalauzol minket a csapat, ahová ember eddig nem nagyon tette be a lábát. Vagy éppen elénk tárja, górcső alá vetve a nincstelenséggel és reménytelenséggel járó problémákat, mint például: fiatalok az utcán élnek és tudatmódosító szerekkel jutnak pillatnyi boldogságukhoz.
Mindegyik karakterben felfedezni véltem egy-egy olyan mozzanatot, amely közelebb hozta az olvasóhoz az adott karaktert. Egyetlen egy karakterrel nem tudtam megbarátkozni, aki nem más, mint Aurora. Számomra gyerekes volt a viselkedése, amelyet reményeim szerint a harmadik részben már levetkőz önmagáról. Nagyon sokszor túlon-túl önfeláldozó volt, ráadásként elutasító is a közkedvelt Lloyddal szemben.
Izgatottan várom, hogy a 3. részben hova sodorja őket az élet. Llyold talán élete egyik legnehezebb döntése elé kerül, vajon melyiket fogja választani? Aurora képes lesz legyőzni a benne rejlő gonoszt és felülkerekedni az átkon? Képes lesz rá, hogy megmentese a névteleneket és a vezetőjük legyen?
Még egyszer szeretném megköszönni azt, hogy a kiválasztottak között lehettem, ráadásul a poszt megírása óta már a 3. része is a kindle-n vár az elolvasásra. Így a történet lezárásáról is hozom majd a későbbiekben az ajánlómat.
Mindent összevetve tetszett a trilógia első két része, azonban a fent említett két ok miatt csak 4 csillagot tudnék rá adni. Érdekesen felemelte a fiatalok drogkezelési és szegényebb országok problémáit is, mint például: fiatal lányok prostitúcióját, az emberkereskedelmet. A könyvben megjelenő szerelmi szál számomra mindenképpen emelt a történeten. Magával vonzott a történet és az olvasása közben nem éreztem az idő múlását.
Vedd a kezedbe a regényt és légy részese a kalandnak.
Kedvcsinálóként az írónő engedélyével elhoztam nektek a kedvenc részletemet a 2. részből:
Legnagyobb meglepetésükre nem a folyó felé vették az irányt, hanem a kitört üvegű hangárhoz értek, majd egyenként léptek be annak sötétjébe. A társaság legnagyobb csodálkozására a hangár közepén lévő, terjedelmes medencében víz állt, ami tükörsima felülettel rendelkezett. Csupán a hangár tetején lévő ablakok által átengedett holdak és csillagok fényét tükrözte vissza az éjsötét felület. A medence közepén pedig egy régi hajó állt. Ez a hajó egy cseppet sem hasonlított azokra a gépekre, amelyek a város folyóján úsztak nap mint nap. Ez fából készült, óriási árbocai és vitorlái voltak, valamint egy egész személyzet sürgött-forgott rajta. Samnek és a lányoknak tátva maradt a szája, amint meglátták azt az építményt, aminek legmagasabb rúdja elért egészen a hangár tetejéig. Az alacsony kalóz ekkor elkurjantotta magát, mire a hajó fedélzete megelevenedett, és a rajta dolgozó öt-tíz ember útra késszé varázsolta a közlekedési eszközt. – A tervünkben az állt, hogy néhány óra múlva indulunk csupán, de, mivel közbejött ez a sürgős út, úgy gondolom, hogy talán veletek kivételt tehetünk. Gomorába megyünk egy újabb szállítmányért. – Nagyszerű – állította szarkazmussal teli hanggal Lloyd, mire bizonytalanul a hatalmas tákolmányra nézett, majd megjegyezte: – Remélem, ez nem fog a nyílt vízre kifutni! – Itt dehogy! – hallották, ahogy röhögésben törtek ki a kalózok, a nevetésük pedig hosszan visszhangzott a hangárban. – Akkor meg mégis, hogyan… – kezdte Auróra, mire a kalóz rávetette fürkésző tekintetét, majd így szólt: – Hamarosan meglátod, szivi. – Erre egy halk morgás csapott fel Lloyd torkából, ami rávonzotta a kalózok, így azok főnökének tekintetét is. Az embercsempészek mit sem törődtek vele, ehelyett felkészítették a hajót az indulásra. A legénység többi részét és a jövevényeket is egy csónakba ültették, majd a közlekedési eszközre kalauzolták őket. Lloyd érezte, ahogy felfordult a gyomra, gyűlölt ugyanis hajókázni, látszott is az arcán, hogy nem érezte jól magát ott, de szerencsére még azelőtt elérték a jókora teknőt, hogy kiadhatta volna magából a szegényes ételt, amit aznap fogyasztott. Amint felkerültek a hajó fedélzetére, a kapitány, akivel az üzletet kötötték, kiadta a parancsot, így a többiek serénykedve hajtották azt végre, immáron indulásra készen. Az egyik csempész odavetette az újonnan érkezőknek: – Kapaszkodjatok jól! Zűrös lesz a landolásunk!
– Fasza – morogta Lloyd, miközben igyekezett erősnek tetettetni magát, de ő bizonyult az elsőnek, aki megkapaszkodott a kötelekben. A társaság tagjai is elhelyezkedtek egy-egy kötélbe, korlátdarabba markolva, és az indulást várva. A kapitány a hajó közepére állt, és az utasok legnagyobb meglepetésére behunyta a szemét, aminek hatására furcsa dolog történt. Az alattuk lévő víz cseppekre vált, a cseppek pedig elkezdtek a gravitációnak ellentmondva felfelé peregni. Auróra látta a tükrükön megcsillanó csillagok fényét. Alig hitt a szemének, amint észrevette, hogy az alattuk lévő víz miként viselkedett, miközben úgy tűnt, mintha maga a hajó is felfelé emelkedett volna. Hirtelen nem látott az építmény körül semmit, csupán az állandó sötétséget. Már a hangár, a törött ablakok, a kinti móló, mind semmivé lett. Auróra elveszett a varázslatban, az intő szót elfeledve hajolt ki a hajó korlátján, hogy az ott lévő, felfelé szálló cseppek után nyúljon, és ezzel a markába zárja őket. – Kapaszkodj! – hallotta Lloyd parancsoló hangját, aki nem volt a helyzet magaslatán. A lánnyal ellentétben ő ugyanis egyáltalán nem élvezte ezt az utazást. Auróra viszont, mintha meg sem hallotta volna a felszólítást, széles mosollyal az arcán a vízcseppekbe révedve próbálta utolérni őket. De a következő pillanatban valami történt. A hajó már nem emelkedett tovább, a cseppek is megálltak egy pillanatra, s a következő minutumban maga a hajó a vízcseppekkel együtt kezdett zuhanni. Lloyd ijedten kapott a vörös hajú lány után, aki a levegőben lógott a vízcseppek után bámulva, majd gondolkodás nélkül megragadta, közel húzta őt magához, és igyekezett kímélni őt minden ütődéstől, aminek ezáltal ő maga kapta a javát. A hajó végül egy hatalmas loccsanással ért vizet, miközben a vízcseppek is visszatértek az eredeti, a fizika törvényeinek engedelmeskedő helyzetükbe. De az utasok legnagyobb meglepetésére immáron nem a sötét hangárban találták magukat, hanem a nyílt vízen, hiszen egy méretes tó habjait szelték az előttük magasodó város irányába. Auróra tisztán hallotta a legénység kurjongatását, de ő maga egy erős szorításban találta magát, így megtelt a tüdeje Lloyd vonzó illatával, érezte a férfi testének melegét, a saját ujjait annak húsába vájni, melyek nem tehettek semmilyen kárt benne. A férfi szorosan tartotta Aurórát, aki egy kicsit fel is szisszent ettől, de édes kín volt ez számára. Lloyd szorítása megenyhült egy pillanatra, így Auróra kiutat talált annak védelmező mellkasából, ölelő karjaiból, így aztán levegő után kapkodva lépett el tőle, mire szemben találta magát annak zöld tekintetével.
Végül mindenki megkapja, amit érdemel. Az égi igazságszolgáltatás malmai lassan őrölnek, de Végzet mindenkit elér.
Mire e cikk megírásához értem, végeztem az összes Leda tollából íródott regénnyel. Azonban Végzet c. könyvét mutatnám be most. Ahogyan azt már A Dög c. regényénél is megfigyelhettük – rövid terjedelmű, de annál tartalmasabb. A jó és a rossz tettek következménye. Hiszen ahogyan a mondás is tartja: a hazug embert hamarabb utol érik, mint a sánta kutyát. Roppantul sajnálom, hogy még mindig ilyen világot élünk, ahol az emberek egy része lop, csal, hazudik. Van, aki azért, mert számára ez a kényelmesebb járható út. Vagy éppen azért, mert jelenlegi helyzetében a Maslow-piramis első fokát sem tudja kialakítani magának, esetlegesen családjának. Azonban azok az emberek felett nem lehet nem ítélkezni, akik mások megkárosításával keresik meg a pénzüket. Gondolok én itt olyan helyzetekre, mint például: civil szervezetek nevében adományt gyűjteni.
A történetet három szereplő szemszögéből ismerhetjük meg. Nina a jó megtestesítője, Warrick pedig teljesen az ellentéte. És itt van Végzet, akinek a feladata, hogy a helyes útról letért embereket visszaterelje. A tiszta lelkű nő, aki mindig ott segített, ahol csak tudott, azonban elérkezett az a nap is, amikor egy csalás áldozata lett a férfi által. Innentől kezdve már ő se akart tovább adakozó lenni. A férfi „kiemelkedő” eredményei miatt rögvest Végzet listájának élére kerül, sőt teljes körű figyelmét nyerte meg.
Egy olyan felépített világba csöppenünk, ahol az életünkben már sokszor emlegetett végzetet és sorsot megszemélyesíti a szerzőnő. Ők kettejük viselkedése már-már annyira emberi, hogy úgy érzékeljük ők ketten köztünk járnak. Azonban csak testet „kölcsönözve” tudnak a köreinkben mozogni.
A könyv eléjétől szurkoltam a csaló férfinak, hogy végre valahára magába forduljon és jobb útra térjen és személyiségfejlődésen essen át, ahogyan annak lennie kell. Azonban amikor ez a várt fordulat elmaradt még jobban felcsigázott. Nárcisztikus személyiségjegyeivel még inkább csak azt érte el, hogy egy kanál vízben fojtanám meg. Nagyon remélem, hogy a valóságban is hasonlóképpen működik az igazságszolgáltatása a sorsnak, a végzetnek, a karmának vagy bárhogyan is hívjuk. Warrick Végzet által okozott szenvedését olyan részletesen festette le, mintha csak a Hannibal c. regényt olvastam volna.
Szeretem, hogy Leda ilyen módon is feltudja hívni az emberek figyelmét a körülöttünk munkálódó rosszra és a jó értékelésére a mindennapjainkban. Ahogyan azt már megszokhattuk az írónő sajátos, nyers, de annál őszintébb kifejezéseivel, humorával viszi előre a történetei cselekményét. Különlegesnek mondhatom ezen könyvét hiszen miközben tanított, megnevetett is a viccesebbnél, viccesebb beszólásokkal. Egyértelműen Végzet és Sors lett a kedvenc karakterem ebben a regényben. Hiszen a való életben ők egy megfoghatatlan fogalmak, amelyek/akik olyan erőkkel rendelkeznek, hogy mi azt fel se foghatjuk. Egyszerűen csak hiszünk bennünk és kész. Ennek ellenére Leda annyira közel hozta őket, emberi tulajdonságokkal felruházva, hogy már szinte meg lehet őket érinteni. Ennek megkoronázásaképpen a párbeszédüknél azt éreztem, mintha csak két régi barát lenne, akik rohanó életükben összefutnak és nevetnek egy jót a világ nagy dolgain.
Bár meg kell hagyni, Leda örökre a szívembe lopta magát a Boszorkánydinasztia összes tagjával, úgy ahogyan van az egész nagy csapat (természetesen Lunával az élen), így nehéz, nem elfogultnak lennem, ezen sorok megírásánál. Ez a könyv nem arra való, hogy elrepítsen egy másik világba és kikapcsolódj. Nem, nem és nem. Ahogyan A Dög c. regényéről is elmondható volt, tényfeltáró. Ráébreszt minket az ember gyarlóságára és segít megkülönböztetni a csalót, a ténylegesen rászorulótól.
Fájdalommal, veszteséggel és megaláztatással fogsz fizetni minden fájdalomért, veszteségért és megaláztatásért, amit másoknak okoztál! Mindent elveszek tőled, amit mások megkárosításával szereztél! Mindent elveszek tőled, amit felhasználsz, hogy másokat megkárosíts! Mindent elveszek tőled, ami annyira fontos a számodra, hogy bármire képes vagy érte, és bármin és bárkin átgázolsz, ha szükséges. Mindent elveszek, amid van! És mindent elveszek, amid lehetne!
Leda D’Rasikönyvuniverzum megismerését A Dög elolvasásával kezdtem, aminek a végére érve már csak azt bánom, hogy nem akadt évekkel ezelőtt a kezembe ez a könyv. Kötelező olvasmányok között a helye.Olyan borítót kapott, amely minden szempárt magára von. Képtelenség elmenni egy könyvesboltban mellette, hiszen a képen szereplő nőről sugárzik a magabiztosság. Szinte már szemkontaktust tart velünk.
Könnyed hangvétele és rövid terjedelme miatt, akár egy nap alatt is ki lehet olvasni. Olyan gondolatokról, érzésekről ír, amelyek mindannyiunk számára ismerősek lehetnek. Mindeközben nem beszéli túl a történetet, hanem az önbeteljesítésre fekteti a hangsúlyt. A könyv szerzőnője annyira könnyedén és olvasmányosan ír, hogy a történet csak sodor magával, miközben gondolkodásra késztet egy hatalmas nagy arcon vágással.
Szinte már kézzel fogható az írónő lelke és személyes vallomása az olvasók felé. Kevés szereplővel, de annál jobban felhasználva az érzelem széles palettáját dolgozza fel Abby történetét, amely szól az emberi kitartásról, erőről, az újra kezdésről. Olvasóként teljesen magaménak éreztem a történetét.
A történet két idősíkban játszódik, a múltban és a jelenben. Abby a saját sírjában ébred és nem emlékszik miként került oda. Vagy egyáltalán miért? Ki akarta őt eltenni láb alól? Ekkor jelenik meg D, aki egy szókimondó, erős nő tulajdonságait képviseli. Ő nem egy tündérkeresztanya, aki varázsütésre hercegnővé változtat. Inkább a képünk elé tárja a rút igazságot. Az erdő közepén semmiből megjelenő mozivászonra kivetítve szemlélteti a főszereplőnkkel a múltbéli emlékeit. Azokat az apró és nagyobb mozzanatokat az életben, ahol még mélyebbre nyomta magában a szunnyadó oroszlánt. A segítség megérkezett, a döntés a kezében van: vagy továbbra is ebben a mederben éli az életét vagy kiássa magát a sírjából és szabadjára engedi a Dög énjét? Te mit választasz?
Mint azt sejthetitek, hogy ő az utóbbi mellett döntött. Eljött a pillanat, hogy véget vessen az önsanyargatásának és a tettek mezejére lépjen. Nem fél a továbbiakban nemet mondani és kiállni azért, ami számára fontos. Ráadásul azokról sem feledkezik meg akik mind ezidáig azon ügyködtek, hogy minél több akadályt hárítsanak elé.
Bár olvastam volna ezt a regényt a gimis éveim elején. Hiszen erőt meríthetem volna a papírra vetett sorokból a saját harcaimhoz. Olyan emberek felé, akik hasonlóan viselkedtek velem, mint Abigail-el a munkatársai. Senkinek sincsen joga így bánni a másikkal. Senkinek. Ahogyan azt már említettem, nem szabad hagyni magunkat. Igenis álljunk a másik fél elé és rendezzük sorainkat.
Minden nőnek és férfiaknak is ajánlom az elolvasását, akik úgy érzik, hogy el vannak nyomva, nem találják a hangjukat. Úgy gondolják inkább a békesség érdekében engednek, hiába szeretnének a lelkük mélyén ordítani, nem ordítanak.
Egyik kedvenc idézetemmel zárnám az ajánlómat:
De te már túlzásba viszed. Az ilyen mértékű önkontroll nem egészséges. Nem szólsz vissza, csendben tűrsz. Nem állsz ki magadért, nem mondod ki, mit gondolsz. Sehol semmi harag, semmi düh, semmi negatív érzelem. Semmi kapd be, kurva anyád meg hasonlók. Pedig ezek is hozzád tartoznak, és helyük van az életben. Meg kell tanulnod ezeket is elfogadni, Abby. Meg kell tanulnod kiabálni, tombolni, kiengedni a hangod, teret adni a dühödnek.
Ne feledd ez a könyv elfújja a rózsaszín felhőket a szemed elől. Vigyázat magabiztosságra ösztönöz!
Remélem kellőképpen felcsigáztalak téged és ne feledd el használni a OLVASOLAMPAS kuponkódot.
Következő olvasmányom a Boszorkánydinasztia sorozat lesz, addig is olvasásra fel!
Cím: A Dög Szerző: Leda D'Rasi Kiadó: Mogul Kiadó Kiadás éve: 2018 Borító: puhatáblás Oldalak száma: 250
Ismét egy nagyszerű felkérést kaptam, ami nem mást, mint hogy Tomcsik Nóra következő könyvének fülszöveg és borítóleleplezésében segédkezek.
A regény előre láthatólag 2022 tavaszán fog megjelenni a Mogul kiadó gondozásában. Addig még sokat kell aludni, azonban pánikra semmi ok kedves olvasóim! Hiszen addig bőven jut időnk elolvasni az alábbi könyveit:
A hazatérés (A változások kora 4.) - előjegyezhető az írónőnél
A baronet lánya (A változások kora) - már nem kapható
Ha megszeretnéd jobban ismerni az írónőt figyelmedbe ajánlom a vele készített interjúmat.
Amikor megláttam a borítótervet olvasói szemmel rögtön keménytáblás regényként képzeltem el a polcomon. Egyszerűen nem tudok mást mondani rá, minthogy tökéletes. Egészen festőire sikeredett, amely Takács Emma kezeit munkáját dicséri.
Fülszöveg:
1917. Oroszország forradalom, terror, éhínség, káosz és harmonikaszó.
Kolja bármikor képes eggyé válni a zenével. Ő és a harmonikája sokak életébe visznek békességet. Grisa, a fiatal altiszt semmire sem vágyik jobban, mint végre visszatérni Petrográdba szeretett öccséhez, és maga mögött hagyni az értelmetlen háborút. Kolja mindennél fontosabb a számára. Érte bármit képes elviselni. Legjobb barátjával, Dmitrivel hazaszökik a frontról. Az egyre fenyegetőbb vörös terror azonban hamarosan ismét elszakítja egymástól a fivéreket. Grisa a harcmezőn lesz tanúja a polgárháború embertelenségének, míg Kolja menekülni kényszerül a városból. Dmitrivel vidéken keresnek menedéket, és az egyre nyomorúságosabb körülmények között küzdenek a túlélésért.
Van, amikor csak a harmonika hangja és a nyírfák csendje nyújt vigasztalást.
És akkor dobpergést kérek, jöhet a várva várt leleplezés:
Kezembe veszem a harmonikát |...| A szomorkás dallamok lágyan tekeregnek a szélben, a csatorna vize messzire sodorja őket, bele a tengerbe, ahol a bánatom egybe olvadhat még ezrek bánatával.
